A fűtési szezonban a beltéri allergénterhelés révén gyakoribbá válhatnak a penészgomba és poratka által kiváltott allergiás megbetegedések.
A szokásosnál jóval melegebb, a csapadék mennyisége alapján átlagos év volt 2020 Magyarországon - állapította meg az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzésében. Az 1981-2010-es időszak átlagánál 1,2 Celsius-fokkal volt melegebb a múlt év, ezzel az 1901-től vezetett hőmérsékleti rangsorban (a 2000-es év mellé) a hatodik helyre került. "A 2020-as év hazai hőmérsékleti viszonyai tehát jól illeszkednek a globálisan melegedő trendbe" - hangsúlyozták.
2020 időjárását enyhe évkezdet, aszályos és egyben fagyos tavasz, szélsőséges csapadékeloszlású nyár és ősz, majd enyhe december jellemezte. A 2020-as tél a harmadik legmelegebb, míg a tavasz a harmadik legszárazabb lett az 1901-gyel kezdődő rangsorban. A 2020-as év átlag körüli hőmérsékletű, de igen száraz januárral kezdődött, majd februárban tavasziasan enyhe és szeles időjárás uralkodott. Február elején néhány napig csaknem tíz fokkal melegebb volt, mint a sokévi átlag. Drávaszabolcson február 2-án 18,2 fokig emelkedett a hőmérséklet így megdőlt a napi melegrekord.
Március második felében országszerte többször komoly fagyok fordultak elő. Március 24-én a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, síkvidéken is összefüggő hóréteg alakult ki. 2020-ban a legnagyobb hóvastagságot, 28 centimétert, március 25-én a Baranya megyei Máza községben mérték. Április első három napján is országszerte fagyott, ekkor országos napi minimumhőmérsékleti rekordok dőltek meg. Áprilisban a szokásos csapadék kevesebb mint harmada, májusban pedig alig több mint fele hullott, a harmadik legszárazabb tavasz volt a tavalyi.
Csak a május volt hidegebb a sokévi átlagnál 2020-ban, csaknem 2 fokkal. A nyár csapadékos, meleg, de nem túl forró volt, jelentős hőhullám nem is volt. 2020-ban a legmagasabb hőmérsékletet augusztus 30-án mérték: Mezőkovácsházán 37,4 fokot rögzített az automata. Országosan június közepe és vége, július 17-26., augusztus 3-5. és augusztus közepe voltak a legcsapadékosabb időszakok. Jellemzően heves zivatargócokból, szélsőséges területi eloszlásban érkezett a csapadék.
A nyár legcsapadékosabb napja július 24. volt, amikor Vése állomáson özönvízszerű eső hullott, 178 milliméterrel meg is dőlt a napi csapadékrekord, emellett a délnyugati országrészben is több állomáson mértek több 100 milliméternyi csapadékot azon a napon. Celldömölkön augusztus 17-én zúdult le egy nap alatt a havi összeg több mint 60 százaléka, ami új napi rekordot is jelentett.
Az ősz még nyárias idővel indult, de szeptember végétől változékonyabbra és hűvösebbre fordult az idő. A sok csapadék hatására több vízfolyáson is árhullám alakult ki.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A meteorológiai szolgálat kiemelte: 2020-ban a csapadék éven belüli eloszlása hosszabb-rövidebb időszakra jelentősen eltért a szokásostól, ami a régió szélsőségesebbé váló csapadékellátottságára utal. "Az éghajlatváltozás miatt különösen fontos az éghajlat állapotának folyamatos nyomon követése, ez a sikeres alkalmazkodási folyamat alapja is egyben" - szögezték le.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







