24 °C Budapest

Beindultak a szállásfoglalások: ezekre a hónapokra foglal most a legtöbb magyar

MTI
2020. április 28. 11:14

Az egy hónappal korábbival összehasonlítva áprilisban 30 százalékkal nőtt belföldön a szállásfoglalás aránya - mondta Könnyid László, az Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese kedd reggel az m1-en. A vezérigazgató-helyettes elmondta, a szakma június elejére-közepére várja a járványhelyzet enyhülését, sőt az újraindulást. A vendégek is június második felére, júliusra és augusztusra már nagy számban foglalnak szállást - tette hozzá.

A műsorban felidézték az MTÜ nemrégiben közzétett felmérését, amelyből kiderült, hogy a magyarok több mint fele tervez belföldi utazást a járvány után az idén. A válaszadók 12 százaléka úgy nyilatkozott, hogy felkeres majd valamilyen külföldi úti célt, legtöbben Horvátországot és Görögországot jelölték meg. Könnyid László szerint a megkérdezettek fele fontosnak tartja, hogy a foglalásokat rugalmasan kezeljék a szállodák, míg negyedük szerint a második legfontosabb kérdés az egészség.

Egyet már most kijelenthetünk, nem ugyanolyan lesz pihenni, mint az elmúlt időszakban, a járvány előtt, rengeteg dolog meg fog változni

- hangsúlyozta, hozzátéve, valószínűleg a felszolgálók szájmaszkot és kesztyűt viselnek majd, a napágyakat egymástól két méterre helyezik ki, és a strandon is figyelni kell a társadalmi távolságtartásra.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?