Bár a tűzijátékok az ünnepek elmaradhatatlan kellékei, évente emberek ezreinek okoznak súlyos sérüléseket.
Átlagosan 64 ezer forintot fizetünk szálláshelyért szilveszterkor, a vendégek ilyenkor akár 50 százalék felárat is megfizethetnek. A legtöbben 2 éjszakára utaznak el. Emilio, Radics Gigi, Kökény Attila és Kocsis Tibor is kiereszti hangját szilveszterkor. Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest a legfelkapottabb úti célok.
A karácsony után szilveszterkor is erős vendégforgalomra számíthatnak a szállásadók és vendéglátók - a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A portál által közvetített pénzforgalom 10 százalékkal nő, a foglalások száma pedig közel 8 százalékkal bővül tavalyhoz képest. Az átlagos foglalási érték 64 ezer forint, alig két százalékkal kevesebb, mint előző évben.
A foglalások 57 százaléka 50 ezer forint alatti, 26 százalékuk 50-100 ezer forintba kerül. A portál adatai szerint a legdrágább üdülés 885 500 forintba, a legkedvezőbb árú pedig 2950 forintba kerül. Az átlagos foglalási hossz 2 éjszaka.
- árulta el Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. Jellemzően 71 nappal előre foglaljuk a szilveszteri kikapcsolódás helyszínét. Siófok, Hajdúszoboszló, Szeged, Eger és Budapest a legfelkapottabb úti célok, de sokan látogatnak el évet búcsúztatni Hévízre, Gyulára, Zalakarosra, Miskolctapolcára és Sárvárra is.
- ismertette a részleteket Szigetvári József. Aki külföldön tervezi köszönteni a 2020-as esztendőt és egyben az új évtizedet, jellemzően Ausztria, Szlovákia síparadicsomait keresi fel, de Lengyelországban, Csehországban és Romániában is lesznek magyar szilveszterezők.
A szállásadók pezsgős koccintással, malacfogásokkal, gálavacsorával, esetenként tűzijátékkal csalogatják a vendéget. Mindezek mellett divatos ilyenkor aranytorkú sztárvendéggel garantálni az emelkedett hangulatot, így például Emilio, Radics Gigi, Kökény Attila és Kocsis Tibor is fellépnek majd az év utolsó éjszakáján.
A top 10 legnépszerűbb belföldi úti cél a magyarok körében:
1. Siófok
2. Hajdúszoboszló
3. Szeged
4. Eger
5. Budapest
6. Hévíz
7. Gyula
8. Zalakaros
9. Miskolctapolca
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
10. Sárvár
A top 10 legnépszerűbb külföldi úti cél a magyarok körében:
1. Lackenhof (Ausztria)
2. Mauterndorf (Ausztria)
3. Gröbming (Ausztria)
4. Zakopane (Lengyelország)
5. Smižany (Szlovákia)
6. Žilina (Szlovákia)
7. Odorheiu Secuiesc (Románia)
8. Prága (Csehország)
9. Kassa (Szlovákia)
10. Poprad (Szlovákia)
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







