Robban a téli bírság-bomba: kegyetlenül megvágják, aki így vezet

2019. november 21. 05:55

Idénre már elfelejthetjük a 20 fok körüli hőmérsékletet: végérvényesen megvetette a lábát a moslék idő Magyarországon. Rengetegen számtalanszor megírták már, hogy miért is érdemes téligumira váltani, de a többi teendőről igen kevés szó esik... Pedig Dunaújvárosban például a párás szélvédő miatt ütöttek el egy nőt.

Végérvényesen és visszafordíthatatlanul berobban az ősz, majd pedig a tél is szép lassan megérkezik Magyarországra, búcsút inthetünk az évszakhoz képest enyhe időnek. Az Időkép 30 napos előrejelzése szerint már a jövő héten is csak elvétve fog 10 fok fölé menni a hőmérő higanyszála, éjjel pedig már jönnek a fagyok.

Jon a lehűlés...

Ilyenkor nem árt az autót sem felkészíteni a zordabb körülményekre: a teendők listáját már korábban összefoglaltuk, korántsem a téligumi az egyetlen dolog, amire figyelni kell. A fagyállót is muszáj például ellenőrizni, legalább -30 fokig fagyálló folyadékot kell venni, ugyanis túl alacsony fagyáspontúnál fennáll a veszély, hogy befagy a hűtő, károsodik a motor. Illetve elsőre furcsának tűnhet, de a Pénzcentrumnak korábban nyilatkozó szakértő kiemelte az ablaktörlők ellenőrzését is.

Igen ám, de nem elég a gépet felkészíteni a rossz időre, a sofőröktől is kiemelt figyelmet követelnek a késő őszi, téli körülmények. Elég egy paró figyelmetlenség, és máris kész a baj: pont a múlt héten, Dunaújvárosban sérült meg súlyosan egy idős nő, amikor a zebrán elütötte egy autós. A rendőrségi honlap beszámolója szerint a vezető azért nem vette észre a gyalogost, mert be volt párásodva a szélvédője, ami nagyban korlátozta a kilátást. A gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba kellett szállítani. A baleset talán megelőzhető lett volna, ha a sofőr ellenőrzi az ablakfűtését, ami a jelek szerint nem üzemelt megfelelően, vagy egyszerűen csak nem használta azt.

A párásodást úgy lehetne elkerülni, ha csak száraz levegőt juttatnánk be az autóba, ami ugye gyakorlatilag lehetetlen, hiszen az ember beleheli az utasteret, és a nedves ruhadarabokból is párolog el a víz, ami aztán a hideg ablakokon csapódik le. Ezért is fontos az ablakfűtés, hiszen a melegen tartott üvegen nem keletkezik pára

- mondta a Pénzcentrumnak György András, az autószerelő szerint nem csak elöl, de hátul is érdemes megnézetni a fűtést. A hátsó szélvédő is ugyanolyan fontos, és abból is komoly baleset lehet, ha nem lehet rajta kilátni. Amennyiben megszakad a fűtőszál, sajnos az egész szélvédőt cserélni kell, ami valóban kicsit húzósabb a szakember szerint,

de inkább az a pár tízezer forint, mint később esetleg egy komolyabb baleset.

Amióta megvolt a téli óraállítás, rengetegen indulnak még sötétben dolgozni, és délután ugyanolyan homályban mennek haza, ami különösképpen veszélyessé teszi az év ezen időszakát. György András a szélvédő kapcsán azt is fontosnak nevezte, hogy tisztán is tartsuk azt, hogy ne vakítsanak el a szembejövő autók fényei. Ennek érdekében érdemes belülről is lemosni az ablakokat tisztítószerrel, és az ablaktörlő lapátokat sem árt időnként cserélni

Az éjszakai fagyok miatt az úttest csúszóssá válhat, a sötétség és az egyre gyakrabban leszálló köd pedig próbára teszi az érzékszerveket, ráadásul a szokásosnál fáradtabbnak érezhetjük magunkat. A vezetési képességekre és reakcióidőre ez hátrányosan hat, melynek hatására növekedhet a közúti balesetek kockázata.

Vetkőzzük le a lustaságot!

A szaki szerint az emberi lustaság miatt is több a baleset télen: sokan például csak egy-egy sávban takarítják le a jeget, havat az autóról, hogy éppen kilássanak

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ez nem csak balesetveszélyes, de szabálysértésnek is minősül, ha elkap a rendőr már repül is a büntetés! Egyébként ha nagyon kukacoskodni akarunk, akkor a párás szélvédőért is ugyanúgy büntethetnek: a KRESZ ugyanis többek között kimondja, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. De több más alapelvet is megsértünk, ha behavazott, vagy jeges autóval közlekedünk.

Korábban dr. Vágány Tamás jogtanácsos, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. munkatársa a Pénzcentrumnak elmondta mi történik, ha valakinek nincs ideje rendesen letakarítrani az autóját, és megállítja a rendőr.

Ha semmilyen más tényállás nem áll fenn, tehát nem okoztunk balesetet, csak a rendőr megállított minket egy rutinellenőrzésre, akkor leginkább a figyelmeztetést, de legfeljebb a szabálysértési bírság törvényi minimumát, tehát ötezer forintot tartok arányos büntetésnek. Más kérdés, hogyha balesetet okozunk és az is közrejátszott abban, hogy ez bekövetkezett, hogy nem takarítottuk le megfelelően a szélvédőnket, akkor ez súlyos gondatlanságnak minősülhet, ezt pedig a szankció kiszabásakor súlyosbító körülményként vehetik figyelembe

- mondta el lapunknak a jogtanácsos, aki figyelmezetetett, extrém esetben egyébként még büntetőeljárás is indulhat ellenünk. Ez abban az esetben történhet meg, ha a csökkent látótér miatt balesetet okozunk, és ebből fakadóan valaki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenved. Egy ilyen helyzetben közlekedési baleset okozásával vádolhatnak meg minket - figyelmeztetett a szakember.

Ha így vezetsz, nem lesz baj

Mint írtuk, a megváltozott időjárási körülmények más vezetési stílust is igényelnek: az ugyan nyilvánvaló, hogy nem lehet latyakos, jeges úton fittipaldizni, de sokan például nem figyelnek oda a követési távolságra sem - holott a féktávolság nagyon megnő a vizes, csúszós úton, így pedig könnyen belemehetünk az előttünk haladóba. A rendőrség emellett azt is tanácsolja, hogy ilyen ramaty időben ne a megengedett maximális sebességgel közlekedjünk, hanem lassítsunk le, hogy biztonsággal meg lehessen állni egy hirtelen szituációban.

Komoly kockázatot jelentenek a hulló levelek is, amelyekről kevesen tudják, hogy ugyanúgy csúsznak, mint a jég. Ilyenkor érdemes az előttünk már kijárt nyomvonalat követni, ami kevésbé lehet síkos. Esőben óvakodni kell a pocsolyáktól is, hiszen a magyar utakat ismerve korántsem biztos, hogy egy kis lyukról van szó - és valljuk be, nem tesz túl jót az autónak, ha belehajtunk egy kráterbe. Egyébként esőben is igencsak ajánlatos csökkenteni a sebességet, hogy a gumik rendesen ki tudják szorítani a vizet.

Arra is számolj, hogy a zord körülmények miatt sok esetbe hosszabb lesz a menetidő a megszokottnál: érdemes figyelni a jelentéseket, és az applikációk segítségével is felmérni a dugóhelyzetet. Felkészülni azért fontos, mert a stressz és a sietség sosem eredményez jó dolgokat az utakon. Szóval nyugi, inkább indulj el egy kicsit előbb, de érj oda egy darabban!

NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 13. vasárnap
Kálmán, Ede
41. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?