A Márton-napi szokások a keresztény tradíciók és a népi hagyományok összefonódásai. Az egyik még élő tradíció a "libalakoma", melyet a hazai éttermek is igyekeznek fenntartani.
A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a szakemberek hétfőtől péntekig az ország négy nagyvárosában a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a szakemberek Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden naponta változó helyszíneken végeznek majd közúti méréseket. A 22 éve megkezdett kezdeményezés lehetővé teszi a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotának, az állapot változásának folyamatos vizsgálatát és értékelését - hangsúlyozták.
Az ITM által támogatott, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett akció a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsihasználat fontosságára, a mobilitás új értelmezésére hívja fel a figyelmet. A gépkocsik műszaki állapotának javításában ugyanis jelentős szennyezés-csökkentési lehetőség rejlik, a járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét - írták. A minisztérium arra kéri a közlekedőket, hogy figyeljenek oda járműveik megfelelő állapotára, az előírások betartására, és működjenek együtt a hatósági kollégákkal.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







