Érkeznek az éjszakai fagyok Magyarországra, amelyek a következő napokban egyre nagyobb területre terjednek ki.
Magyarországon messze a Balaton a legkedveltebb úti cél, ami a belföldi vendégéjszakákat illeti. A tíz legnépszerűbb település között is sok balatoni települést találunk, és az idegenforgalmi adóból is nagyot szakítanak - írja a HelloVidék.
A kiemelt turisztikai térségek közül messze a Balaton a leglátogatottabb, évente közel 6 millió az itt töltött vendégéjszakák száma. A második helyezett Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és a Tisza-tó térsége, immáron csak 2 millió vendégéjszakával. A Dunakanyar, Sopron-fertő és Tokaj-Felső-Tisza-Nyírség fért még be az első ötbe.
A 20 legnépszerűbb város listáját Budapest vezeti, a második helyezett pedig Hévíz. A tízbe befért még Hajdúszoboszló, Bük, Balatonfüred, Zalakaros, Siófok, Sárvár, Győr és Szeged is. Az idegenforgalmi adó nagyjából egyforma mértékű a fenti településeken, bár törvényileg maximált mértéke immár 517 forint, és ezt két településen majdnem el is éri (Hévízen és Balatonfüreden egyaránt 515 forint).
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







