Nem elég kitartóak a magyar utasok: így sok pénztől eshetnek el

2019. június 28. 10:01 3 perc

250 eurót kaphatnak kártérítésként a Wizz Airtől azok az utasok, akiknek a gépe több mint egy nap késéssel érkezett meg Budapestre Londonból. Azonban ehhez egy hosszadalmasnak tűnő procedúrát kell végigcsinálniuk. Más esetekben is vonakodnak a légitársaságok kárpótolni utasaikat a hasonló esetben, pedig nem adnák fel jogos kárigényüket idő előtt, akkor járna az összeg. 

A tegnapi napon éjfél után szállt csak le a ferihegyen a London-Budapest járat, amely menetrend szerint nem tudott elindulni kedden 20:25-kor a Gatwick repülőtérről, mert technikai okokra hivatkozva a járatot törölték, és nem is tudtak minden utast elszállásolni. Ezek után még a szerdai indulást is eltolták. 

Amint túl vannak az utasok a dühöngésen, benyújthatják kártalanítási igényüket

- mondta el Salamon András ügyvéd, utazásjogi szakértő a 24.hu-nak. Az utasokat 250 euró, azaz 80-81 ezer forint illetné meg ilyen esetben, mivel a London-Budapest távolság 1500 kilométernél kevesebb - ennél nagyobb távolságok esetén pedig 400 euró lenne a kárpótlás összege. Azok pedig, akik lemaradtak valamilyen programról, kiestek a munkából, vagy a hazajutásuk vált problémássá, költségesebbé - tehát ha bármilyen anyagi kár érte őket a csúszás miatt -, még magasabb összegre is igény tarthatnának. A károsultaknak ezért érdemes megőrizniük a számlákat, hogy bizonyítani tudják, mennyi plusz költség terhelte így őket. 

A szakértő szerint azonban a Wizz Air a 250 eurós kártalanítást szinte biztosan el fogja utasítani.
A társaság technikai okok miatt törölte a járatot. Bevett gyakorlat a fapados légitársaságoknál, hogy ilyen esetekben arra hivatkoznak, hogy nekik a biztonság a legfontosabb, így nem terheli őket felelősség a késés miatt. Ez azonban nem igaz, hiszen a gép megfelelő műszaki állapotáért nekik kell kezeskedniük

- mondta Salamon András. Pedig hasonló esetekben a légitársaságoknak kellene kezdeményezniük a kifizetést, állítja Bolyó Anikó, a Flight Refund kft. ügyvezető igazgatója, viszont erre nem igazán van példa. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon kevés társaság látja be, ha hibázott, és kártalanítja magától a pórul járt utasokat. A jogaikat persze ők is megpróbálhatják érvényesíteni, de gyakran már a kapcsolatfelvételnél elakad a folyamat.

Hitelre van szükséged? A Pénzcentrum kalkulátorával könnyen megtalálhatod a legolcsóbb megoldást!

A keddi esetben a Wizz Air is elismerte közleményében, hogy műszaki hiba történt, tehát jár a kártérítés - nem úgy, mint amikor az időjárás teszi lehetetlenné a gép felszállását, vagy vagy amikor a kifutópályán egy kiálló betondarab miatt lyukad ki a gép gumiabroncsa, ahogy a közelmúltben történt. Ha nem születik megegyezés a légitársaság és az utasok között, a kártérítésről a bíróság dönt: 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bolyó Anikó elmondása szerint 3-4 hónap alatt zárul le egy ilyen ügy, de rosszabb esetben 1-2 évig is húzódhat.

Salamon András úgy véli, hogy éppen azért nem fizetnek rögtön a légitársaságok, mert a kártalanítási procedúrát, a bírósági folyamatot kevesen csinálják végig. Példaképpen elmondta, hogy: 

2017-ben Budapest helyett Pozsonyban rakta le utasait a Ryanair. A társaság alkalmazottjai szóban biztosították az utasokat, hogy akár légi, akár földi közlekedéssel, de haza fognak jutni, ennek ellenére nem segítettek nekik, az utasok végül saját költségen jutottak haza. A 150 utas először úgy gondolta, hogy közösen lépnek fel a Ryanair tisztességtelen eljárásával szemben, de a végül csak öt utas perelte be a céget. Ez egyébként az általános statisztikai arány, az utasok ritkán fordulnak ügyvédhez ilyen esetekben.

A szakértő szerint elvileg a légitársaság felajánlhatja, hogy későbbi utazásoknál felhasználható Wizz Air pontokkal kompenzálja utasait, de ezt ők nem kötelesek elfogadni, és ragaszkodhatnak a pénzbeli kártérítéshez.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02