Sok magyar számára még mindig az autó jelenti a legkényelmesebb utat a horvát tengerpartra, 2026-ban azonban már könnyen sokkoló lehet a végszámla.
Egyelőre nem rendezett az autópályadíjak határon túli behajthatósága, így könnyen megúszhatja az az autós, aki külföldön nem vásárol pályamatricát. A szlovák közlekedési miniszter kijelentette: sürgősen változtatni kell.
Nemcsak a négy visegrádi országnak jelent gondot a be nem fizetett autópályadíj, hanem az Európai Unió összes tagállamának. A V4-ek a rendelkezésre álló 30 hónap helyett sokkal rövidebb időn belül szeretnék behajthatóvá tenni a külföldiek által be nem fizetett sztrádadíjakat. Érsek Árpád, Szlovákia közlekedési minisztere az InfoRádiónak megemlítette az Eucarist rendszert, amely lehetőséget nyújt az országoknak, hogy megosszák a gépjármű- és vezetői engedély nyilvántartási információikat, ám ennek struktúrája még mindig nem tökéletes, mert az autópályadíjak határon túli behajthatósága továbbra sem tisztázott.
- mondta Érsek Árpád.
A keddi találkozón egy nyilatkozatot is aláírtak, melyben a négy visegrádi tagország közlekedésügyi szakpolitikusai egy, a négy fővárost összekötő gyorsvasút kiépítésének a szándékát is deklarálták. A nyomvonalról, a felhasználható technológiáról szakértői egyeztetések zajlanak, így az építkezés pontosabb határidejét egyelőre nem tudták meghatározni. Érsek Árpád azonban hozzátette: a gyorsvasút felveheti a versenyt a légi közlekedéssel is, főleg annak köszönhetően, hogy a repülőterektől eltérően a vasútállomások a városközpontokban találhatók. Az építkezést részben uniós támogatásból valósítanák meg.
- tette hozzá Schanda Tamás János a magyar kormány uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A partnerek beszéltek a 2021-2028-as időszak uniós támogatásairól is. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a gazdasági ágazatok fejlődése szempontjából elengedhetetlen az infrastruktúrafejlesztés. "Rendkívül fontos, hogy az unió sikeres gazdasági vívmányai, mint például a kohéziós politika, továbbra is érvényben maradjanak" - fogalmazott a magyar államtitkár.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








