Pontosították a szabályokat az Európai Unióban. A közlekedésbiztonsági kérdéseket továbbra is a nemzeti szabályok, így a KRESZ kezeli külön.
Vonatközlekedés már van, állomások azonban inkább csak elméletben léteznek a frissen felújított Kelenföld-Százhalombatta vasútvonalon. Az utasok így kénytelenek építési területeken, törmelékek között, sárban megközelíteni a félkész állomásokat. A MÁV türelmet kér az utasoktól, a Közlekedő Tömeg Egyesület azonban elfogadhatatlannak tartja a szerinte balesetveszélyes körülményeket.
A vonatközlekedés nemrég megindult a felújított vágányokon, bár a Nagytétényi állomás a jelek szerint ugyanis működik, ám szemmel láthatóan sem nevezhető késznek. A peront elhagyva az aluljáró ugyan megépült, ám jelenleg nem vezet sehová. A vonatot rendszeresen használó Szirmai Klára az ATV híradójának azt mondta, az utasok két hónapja a küzdik át magukat az állomáson, de az építkezés egyik dolgozója is elhamarkodottnak érzi az átadást. Az építkezést jelenleg egyféleképp lehet elkerülni a vonathoz menet: a vágányok között, ami Klára szerint életveszélyes.
A Közlekedő Tömeg Egyesület egyik alapítója pedig arról számolt be Barosstelepen, hogy a félkész, balesetveszélyes állomások mellett a felújítás az egyesület szerint több sebből is vérzik.
- tette hozzá Gyöngyösi Máté. Budatétényben az is probléma az egyesület szerint, hogy itt aluljáró építés helyett inkább meghagytak egy régi, rossz állapotú felüljárót.
A MÁV abban bízik, hogy a teljes felújítás után a csökkenő menetidőnek, és a korszerű infrastruktúrának köszönhetően versenyképessé válik majd a vonat az elővárosi közlekedésben. A vasúttársaság addig az utasok türelmét kéri a kellemetlenségek miatt.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








