A csütörtöki mérések szerint 12 városban már a veszélyes kategóriába sorolták a levegő minőségét, további 19 településen pedig szintén aggasztó értékeket regisztráltak.
Az OMSZ előrejelzése szerint az előttünk álló hétvégén is marad a kellemes időjárás - szombaton és vasárnap napközben sem valószínű csapadék, és mérsékelt lesz a légmozgás.
Reggelig döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, keleten lehet vékonyabb a felhőtakaró. Elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben több helyen várható eső, zápor, kezdetben főként nyugaton egy-egy zivatar is kialakulhat. Hajnalra többfelé párássá válik a levegő, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon köd is képződhet.
Szombaton az ország nagy részén vékonyodik a felhőzet, és fátyolfelhős idő várható, szűrt napsütéssel. Nyugaton, északnyugaton viszont tartósan megmaradhat az alacsonyszintű rétegfelhőzet. Napközben csapadék már nem valószínű. Mérsékelt lesz a légmozgás.
Szombaton a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 18 és 23 fok között várható, de az Alpokalján és a Kisalföldön ennél alacsonyabb értékek valószínűek.
Vasárnapra virradóra is köd várható, amely délelőtt oszlik fel. Ezt követően napos idő várható, csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet 6-12, a maximumhőmérséklet 17-23 fok között alakul.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








