17 °C Budapest

Eldőlt, hogy lesz-e Budapesten metrópótló villamos

2017. október 5. 13:30

November elején elkezdődik az elkövetkező évek legnagyobb fővárosi közlekedési beruházása, az M3-as metró vonalának halaszthatatlan felújítása. Első, várhatóan egy évig tartó ütemében az Újpest-Központ és Lehel tér közötti szakaszt zárják le. A metró munkanapokon kora reggeltől estig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, a Lehel tértől Újpest felé pótlóbuszokkal lehet eljutni.

Idén novemberében elkezdődik az M3-as metróvonal halaszthatatlan felújítása, amely több ütemben mintegy három évig tart majd. A metróvonal-felújítás célja, hogy elkészültével kényelmesebben, modern, megújult állomásokon és vonalon keresztül, felújított metrószerelvényeken utazhassanak.

A Budapesti Közlekedési Központ 2017 szeptemberében tartott társadalmi egyeztetést az elsőként felújítandó északi, Újpest-Központ és a Lehel tér közötti szakasz várhatóan egy évig tartó lezárásának idejére kialakított forgalmi rendről. A BKK megvizsgálta, hogy várhatóan miként rendeződik át a forgalom az érintett hálózaton és mindezek alapján lakótérségekre lebontva részletes mobilitási tervet dolgozott ki.

A több évig tartó felújítási munka előkészületeként október 15-én (vasárnap) az első járatindulástól reggel 8 óráig a teljes M3-as vonalon, valamint az október 28-29-i hétvége mindkét napján Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz közlekedik majd. Ezzel kapcsolatban a BKK hamarosan részletesebb tájékoztatást ad.

Pótlóbusz és alternatív útvonalak

Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti szakasz lezárása idején az M3-as metró munkanapokon a reggeli üzemkezdettől estig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik. Esténként, valamint szombaton és vasárnap a metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár majd.

Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti metrószakaszon kizárólag alacsonypadlós metrópótló buszok közlekednek, amelyek a lezárt metróállomásokat érintik. Egyes pótlóbuszokkal - az Újpesti lakótelep jobb kiszolgálása érdekében - nem Újpest-Központig, hanem egészen az Árpád Üzletházig lehet utazni. A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások - például buszsáv - segítik majd, továbbá egyes végállomáson és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások, vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd. A pótlóbuszok csúcsidőben átlagosan 45 másodpercenként indulnak majd. Fontos tudni azonban, forgalmukra a városi felszíni közlekedés sajátosságai is hatással lesznek, azaz menetidejük a metróéhoz képest megnövekszik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A BKK megerősíti az észak-pesti térségben a metró lezárt szakaszát elkerülő kötöttpályás közlekedési lehetőségeket: a 12-es villamos hétköznap 12B jelzéssel a Lehel térig meghosszabbítva, háromkocsis szerelvényekkel közlekedik majd. A 14-es villamos a szokásosnál sűrűbben és hétvégén is nagyobb befogadóképességű szerelvényekkel jár. A villamosok menetideje pedig - lámpaprogramja áthangolásának köszönhetően - két perccel csökken majd a Lehel tér és Újpest-Központ közötti szakaszon. Mindennek köszönhetően Észak-Pest felől a 12-14-es villamosvonalon csúcsidőben 3-4 perces közös járatsűrűséget kínálva jelentősen javul a belvárosba vezető utazás ideje.

  • Szintén az újpesti és angyalföldi térség belvárosi utazási kapcsolatát javítja a Keleti pályaudvarig közlekedő, ezáltal az M1-es, M2-es és az M4-es metróra is közvetlen átszállási lehetőséget nyújtó 20E és a 30-as járatcsalád gyakoribb, 5 helyett 3-4 percenkénti indulása.
  • Az Óbuda felől a belvárosba utazók számára kieső Árpád hídi metrókapcsolatot a 34-es és a 106-os busz pótolja: mindkét buszjárat útvonalát a Lehel térig hosszabbítják meg. A III. kerület Vörösvári úti, Bécsi úti környékéről a 19-es és a 41-es villamosjárattal a budai fonódó villamoshálózaton, a kerületi északi feléből, illetve a Szentlélek tér vonzáskörzetéből a H5-ös HÉV-vel, arról az M2-es metróra átszállva is megközelíthetik a belvárost.
  • Rákospalota és Újpalota felől is sűrűbb követéssel közlekedik majd az 5-ös, illetve a 7E busz.

Mind a metrópótló busszal közlekedőknek, mind az alternatív útirányt választóknak hosszabb, 10-15 perccel megnövekedő utazási időre kell számítaniuk.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?