7 °C Budapest

Magyar cég csapna le az Uber ügyfeleire

Pénzcentrum
2016. július 26. 09:30 2 perc

Az Uber által hátrahagyott utasokra és sofőrökre csapna le egy magyar vállalkozás, az autó- és sofőr-bérlés alapú üzletet a digitális kommunikáció előnyeivel ötvöznék - írja a Magyar Idők.

A cég, amely a magyarországi Uber alvállalkozója volt, új applikációt fejlesztett és terjesztene a következő napoktól. Az egyelőre nem világos, miként jut a cég az ügyfelek adataihoz, akik e-mailben kapnak tájékoztatást az új szolgáltatásról. Az elektronikus levél kézhezvétele után csak meg kell keresniük és le kell tölteniük az új applikációt. Az ügyfelek meghívhatják ismerőseiket is. 

A regisztráció után az Uber rendszeréhez hasonlóan vehető igénybe a szolgáltatás, ami csak a jogszabályok szerint különbözik a már megszokottaktól.

Az üzleti modell tulajdonképpen nem újdonság: személyszállítási szolgáltatás helyett sofőrrel együtt lehet majd autót bérelni. Így a taxitörvényt egy kiskapu révén meg lehet kerülni, ahogyan már számos, Magyarországon működő szolgáltató teszi évek óta. Azzal, hogy egyes társaságok élnek ezzel a lehetőséggel, bőven alá tudnak ajánlani a sárga taxik fixált árainak. Nagyjából csak a felét kérik el annak az összegnek, amelyet egy hivatalos személyszállító kérne például azért, hogy Budapesten a Liszt Ferenc repülőtérre kivigye az utast. Az árverseny természetesen emellett jelen van a sofőrös-autóbérlős piacon is.

Az új társaság viszonylag kis sofőrlétszámmal kezdene, és a terveik szerint augusztus 10-től már elérnék azt az utasmennyiséget, amellyel megítélésük szerint teljes kapacitáson működhetnek. Az Ubernél vasárnapi magyarországi leállásáig nagyjából 1500 regisztrált sofőr volt, de azt nem tudni, pontosan hányan igazolnának át közülük.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?