6 °C Budapest

10 napjuk maradt a budapesti diákoknak - aztán sokat fizethetnek

2015. október 21. 12:04

A BKK felhívja a figyelmet, hogy a közoktatásban és a felsőoktatásban tanulóknak október 31-éig ismét érvényesíttetniük kell az előző tanévben érvényesített diákigazolványukat, mert csak úgy vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést.

A diákigazolványok matricás érvényesítése - a tanköteles kor betöltését követően - azért szükséges, mert kedvezményes tanulóbérletet csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni, ezek nélkül a bérletszelvény utazásra nem jogosít. Az oktatási intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolások a kiállítástól számított 60 napig érvényesek, szükség szerint tehát 60 naponta újat kell beszerezni.

Más dokumentummal, például iskolalátogatási igazolással, hallgatóijogviszony-igazolással az utazási kedvezményeket nem lehet igénybe venni.

Minden ilyen esetben pótdíjazásra lehet számítani, fontos tehát időben gondoskodni a diákigazolványok érvényesítéséről.

A diákigazolványok érvényesítése azért is szükséges, mert anélkül már nem használhatók tovább a hosszabb időre vásárolt (negyedéves, éves) bérletek sem.

A különböző bérletek (a havi, a negyedéves, a szemeszterre szóló és az éves bérletekre is), a diákigazolvány érvényességének megfelelő meghosszabbításával tovább használhatók.

Az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban részt vevők jelenleg többféle kedvezményes BKK-bérletet - havi, negyedéves, szemeszterre szóló (szeptember-január és február-június érvényességgel), éves bérletet és az általános és középiskolás tanulók kétheti Budapest-bérletet is - válthatnak. A diákbérletesek igen jelentős kedvezményben részesülnek: a 3 450 forintos havi bérletük 63 százalékkal olcsóbb, mint a 9 500 forintos teljes árú havi bérlet.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A diákok és hallgatók számára azért is fontos a diákigazolványuk érvényesítése, mert a BKK által 2014 tavaszán bevezetett új típusú bérleteket egy, az utazáskor használt arcképes igazolvány azonosító számának megadásával lehet csak megvásárolni, mely a szelvényen nyomtatott formában szerepel majd.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?