Hétfőn a népi megfigyelésekkel ellentétben Medárd napja ezúttal nem hoz esőt.
Az Erzsébet-program első négy évében - az ideivel együtt - több mint 600 ezren üdültek már, köztük 300 ezer gyermek - válaszolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére.
Rétvári Bence a parlament honlapján közzétett dokumentumban kifejtette: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-utalvány pénzügyi eredményéből idén több mint 6 milliárd forintot fordít szociális üdültetésre, 3 milliárdot pedig a családok, nyugdíjasok, fogyatékossággal élők üdültetésére. További 3 milliárd forintot költségvetési forrásból költenek gyermekek táboroztatására.
Hozzátette: az alapítvány idén több mint 100 pályázatot írt ki gyermekek számára az Erzsébet táborokra. Az egyes pályázatok keretében érkező gyermekekre átlagosan több mint 38 ezer forintot költöttek, amely magában foglalja a szállás, az étkezés, az ajándékok, a különböző programok mellett minden egyéb, kapcsolódó szolgáltatás költségét is.
Jelezte: a gyermekek napi ötszöri étkeztetésben részesülnek, és tartalmas programokat szerveznek nekik. Az ajándékok - amelyekre az ellenzéki képviselő rákérdezett - közül a hátizsák a tanév során is jól funkcionálhat például tornazsákként.
Az államtitkár összegzése szerint az Erzsébet-program európai viszonylatban is egyedülálló, hiszen a résztvevők számát tekintve ekkora volumenű szociális üdültetés csak Magyarországon valósul meg.
Így bicsaklott meg Magyarország legnagyobb világörökségi projektje: kihátráltunk a nagy lehetőségből
Magyarország ma ott tart, hogy miközben a környező országok sorra világörökségi rangra emelik a római limes saját szakaszait, a legteljesebb és legjobban feltárt magyar rész...
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







