Az északi parton több helyen kedvezőbb állapotú a jég, de ezek a felületek sem érték még el a biztonságos téli sportoláshoz szükséges vastagságot.
Szerdán is túlnyomóan derült, napos idő várható, csak kevés felhő lehet az égen. Az enyhe hajnalt követően 34-39 fokig melegedhet a levegő.
Tovább erősödik a nappali felmelegedés. A középhőmérséklet szerdán már várhatóan több helyen meghaladja a 27 fokot.
Kedden délután, este elsősorban az Alpokalján, Dunántúl északi részén alakulhat ki néhol zivatar, melyet 60 km/h-t elérő széllökés is kísérhet. Szerdára virradó éjszaka, illetve délután, este főként északkeleten, az Északi-középhegység térségében fordulhat elő kisebb valószínűséggel zivatar.
Csütörtökön kezdetben derült lesz az idő, majd délután az Alföld kivételével erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és elszórtan zápor, zivatar is valószínű. Napközben néhol megélénkül, megerősödik a szél, zivatar környezetében akár viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb hőmérséklet 34 és 39 fok között alakul.
Pénteken többnyire derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Főként délután valószínű elszórtan zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű. A nappali maximumok általában 33 és 37 fok között, északnyugaton 30 fok körül alakulnak.
Szombaton a napsütés mellett több helyen várható zápor, zivatar. A leghidegebb órákban 18-23 fok lehet. Napközben többnyire 32 és 36 fok között, északnyugaton 30 fok körül alakul a hőmérséklet.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vasárnap is több helyen várható zápor, zivatar. A szél egyre nagyobb területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. Nappal északnyugaton 28, délkeleten 33 fok körüli maximumokra lehet számítani - olvasható az előrejelzésben.
Nagyon erős lesz az UV-sugárzás. Figyeljünk oda bőrünk védelmére, könnyedén leéghetünk!
Másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat, hamarosan durva ónos eső csap le az országra
A nap folyamán az ország nagy részén borult idő várható, csak délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet.








