Ez a pilot projekt azt szeretné bizonyítani, hogy a Magyarországon megtermelt fenntartható energiával el lehet látni budapesti tömegközlekedési célokat is.
Most hétvégén a felújítások miatti forgalomkorlátozások mellett két nagyobb rendezvény is lesz Budapesten. A Dunai Regatta szombaton egész nap és vasárnap délelőtt zajlik, míg a kerékpáros felvonulás szombaton délután lesz megtartva városszerte.
Április 25-én és 26-án rendezik a Dunai Regatta hajóversenyt Budapesten a Műegyetem rakparton, ezért szombat hajnaltól vasárnap reggel 8 óráig lezárják a Budai alsó rakpartot a Rákóczi híd és az Erzsébet híd között, valamint szombaton hajnaltól vasárnap délig a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Budafoki út között. A BKK kéri az autósokat, hogy aki teheti, a rakpartok lezárása idején a pesti rakpartot válassza a budai helyett, mivel a forgalomkorlátozások miatt - különösen szombaton - torlódások alakulhatnak ki.
Szombaton délután várhatóan 15 és 19 óra között kerékpáros felvonulást rendeznek számos belvárosi fő közlekedési útvonal lezárásával. Emiatt ebben az időszakban Budán az Irinyi József utca-Október huszonharmadika utca-Bocskai út-Karolina út-Budaörsi út-Alkotás utca-Krisztina körút-Széll Kálmán tér-Margit körút által határolt területen belül és a Budai alsó rakpart lezárással nem érintett szakaszán lesz akadályoztatva a közlekedés.
Pesten a Ferenc körút-József körút-Rákóczi út-Thököly út-Hungária körút-Róbert Károly körút által határolt területen belül nehéz lesz közlekedni. A BKK tanácsolja a fővárosiaknak, hogy szombaton délután ne menjenek autóval a belvárosba, helyette válasszák a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalakat. A forgalomkorlátozások miatt szombaton számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, ezért indulás előtt tájékozódjanak a változásokról.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







