Idén májusban Bécsben rendezik meg a 70. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyen harmincöt ország vesz részt, öt állam azonban bojkottálja a versenyt.
Csak semmi pánik! A Nemzetgazdasági Minisztérium a Pénzcentrum érdeklődésére megerősítette, a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény nem vonatkozik a különböző zenei és kulturális rendezvények területén működő kiskereskedelmi egységekre; így a megszokott formában kerülhet megrendezésre a Volt, a Balaton Sound és a Sziget Fesztivál is. Már csak az a kérdés, meddig tart egy fesztivál területe.
- reagálta a Pénzcentrum megkeresésére a Sziget Kulturális Szervezőiroda.
Nos, nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy megjósoljuk, miként is hatna egy turisztikai szempontból kiemelt rendezvény bonyolult infrastruktúrájára, ha erre a területre is vonatkozna a törvény. Szerencsére a szervezők és a látogatók is megnyugodhatnak, az NGM állásfoglalása szerint ugyanis:
Meddig tart a fesztivál területe?
Nagy kérdés ugyanakkor, meddig tart a fesztivál területe. Egy olyan - jól behatárolható - rendezvény esetében, mint például a Sziget ez persze egyértelműnek tűnik, de mi a helyzet például a Művészetek Völgyével, ahol gyakorlatilag az egész falu (a pékségektől az ABC-kig) a "kulturális tevékenységet szolgálja ki" a fesztivál ideje alatt? Az ilyen rendezvények ugyanis - a szórakoztatáson túl - a környék és az ott élők felzárkóztatásáért is felelnek, ilyenkor pedig minden nap számít.
Hogy hozzávetőlegesen tisztában legyünk vele, mennyire is jó üzlet a rendezvény helyszínéül szolgáló városoknak egy-egy fesztivál, érdemes megnézni a statisztikákat. Az NGM tavalyi adatai szerint Átlagosan 2,82 vendégéjszakát töltenek el a fesztiválra utazók Magyarországon, a fesztiválozók ötöde vesz igénybe fizetős szállást, a gasztronómiai és a zenei rendezvényeken egy-egy háztartás 18 ezer forintot költ el. a legjelentősebb hatást a Sziget fesztivál generálja, ez évente összességében 3,2 milliárd forintos bevételt jelent a fővárosnak. Ebbe pedig a fesztivál területén kívül található kiskereskedelmi egységek is beletartoznak.
Csákovics Gyula, a Balaton Soundnak 2007 óta otthont adó Zamárdi polgármestere egy tavalyi sajtóbeszélgetésen például kifejtette: a településen az első fesztivál megrendezése óta évi 10-15 százalékkal nő a vendégéjszakák száma, azóta nem kellett adót emelni, a helyi építményadó fele a maximálisan kiszabhatónak, ingyenes a parkolás, és jelentős fejlesztések zajlottak pályázati úton, hitelfelvétel nélkül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta a városvezető.
Persze ezeknek a boltoknak megoldás lehet, hogy a törvény szerint minden naptári év tetszőlegesen megjelölt egy vasárnapján 6 óra és 22 óra között nyitva tarthatnak. Persze több olyan rendezvény is akad, amelyik több vasárnapot is felölel. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor jellemzően éjjel is fogadja a vásárlókat a legtöbb kiskereskedelmi egység. Ez pedig egyértelmű kiesést jelent majd a boltosoknak és a városnak és így minden ott élőnek is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







