Hamarosan kiderül, mi épülhet Budapest tetején

MTI
2014. október 15. 18:31

Év végére megismerhetők a Normafa fejlesztésének részletei, s várhatóan márciusban megtartható a helyi népszavazás - mondta Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere a helyszín szerdai bejárását követően újságíróknak.

A városrész vezetője arról beszélt: kezdetben néhány hónapra tervezték a felméréseket, végül civilek felvetései alapján úgy döntöttek, hogy egy teljes vegetációs ciklust, azaz több mint egy évet szánnak rá, hogy minden szempontból körültekintően járjanak el. Hozzátette: a felmérések egy hónapon belül lezárulnak, s közben elindult a munka a szempontok, ötletek összegzésére.

Pokorni Zoltán alapvetően a közlekedésszabályozást nevezte a legfontosabbnak, utalva arra, hogy meg kell szüntetni az autós "túlhasználatot" és kötöttpályás közlekedéssel kiszolgálni a területet. Egy másik tennivalóként beszélt az épületek számba vételéről is. Kifejtette: jogosnak tartja, hogy a csomagmegőrzőt, öltözőket, kerékpárkölcsönzőt, tájékoztató központot ne új épületben, hanem egy felújított régiben helyezzék el.

Szólt arról is: az egyik szimbolikus épület a Síház, amelyet eddig egy bonyolult bérleti jogviszony miatt nem tudtak átvenni a Pilis Parkerdőtől. Pokorni Zoltán véleménye szerint nem jó, hogy itt magas palánkkal van körbekerítve a gerincrész, miközben a kirándulók Budapest legszebb panorámájában gyönyörködhetnének.

A hegyvidéki polgármester kitért a síelésre is, jelezve, hogy az eltelt egy-másfél év meggyőzte, hogy túlzóak a versenyszerű síelésre vonatkozó korábbi álmok. Nemzetközi versenyekre alkalmas pályát nem szabad csinálni - jelentette ki, hozzátéve: ez nem ok arra, hogy a hobbisíelés feltételeit ne javítsák, s ne teremtsék meg azokat a feltételeket, amelyek 30-40 éve is megvoltak.

A Libegő felső végállomásánál a közelmúltban készült el egy több régi elemet is megőrző játszótér, s hasonlóan rendbe teszik majd az Anna-rétit is. Újragondolják a Harangvölgy alját is, ahol az elképzelések szerint "életet" visznek a BM hosszú ideje kőfallal körbekerített egykori kiképző táborába, ami tanösvények kiindulópontja, a természetvédelmi nevelés központja lehet.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Pokorni Zoltán értékelése szerint nehéz igazságot tenni a Normafát használók - kerékpárosok, gyalogosok, kismamák, kutyások, természetvédők, futók - között, s nem is lehet mindig megtalálni a jó kompromisszumot. Példaként említette a downhilleseket, komoly illúziónak nevezve, hogy "rendre szoktathatók" ezek a biciklisták. Szabályokat kell állítani, amelyek védenek, de korlátoznak is, s ezeket népszavazással kell megerősíteni - hangoztatta a polgármester. Számításai szerint év végére megismerhetők lesznek a megvalósíthatósági tanulmányból fakadó szabályok, elképzelések, útvonalak és márciusban megtartható a referendum.

A terepjárást kezdeményező Normafa Természetesen civil koalíció képviseletében Weiperth András azt mondta: nagyra értékelik az egyeztetés-sorozatot Budapest legértékesebb természetvédelmi területének sorsáról. Megjegyezte: az ízeltlábúaktól a famatuzsálemekig vannak olyan értékes élőlények, amelyeket meg kell őrizni, s bíznak abban, hogy az önkormányzat is partner lesz.

A bejáráson jelen voltak a WWF, a Madártani Egyesület, a Greenpeace, a Védegylet és a Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület képviselői is.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem