-10 °C Budapest

A pesti legenda drámája: vége, ennyi?

MTI
2012. szeptember 28. 17:03

A Vidámpark bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

Mint az előterjesztésben olvasható, évtizedek óta megoldatlan probléma a Városligetben található két szabadidős intézmény, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Vidámpark további fejlesztésének ügye.

A jelenlegi működési környezet mellett tartósan évente 50-150 millió forint tulajdonosi támogatásra van szüksége a Vidámparknak ahhoz, hogy a szolgáltatást fenn tudja tartani. A tulajdonosi támogatás nagyságát alapvetően az adott év márciusa és novembere közötti időjárás határozza meg, de hangsúlyosan a májustól augusztusig terjedő időszak.

A dokumentum felidézi, hogy az új városvezetés 2010-ben a társaságot katasztrofális gazdasági helyzetben vette át. Akkor a közgyűlés - hosszas mérlegelés után - úgy döntött, az 1,1 milliárd forintos kiadást eredményező azonnali bezárás helyett a működést még egy-két évig fenntartja úgy, hogy közben a határozott idejű bérleti szerződésekből származó kötelezettségeket folyamatosan csökkenti.

Ez helyes döntésnek bizonyult, mert a 2012. évi bezárással összességében mintegy 300-400 millió forinttal kedvezőbb pénzügyi pozíciót, ennyivel kisebb bezárási összköltséget sikerült elérni még a két év alatt nyújtott 360 milliós pénzügyi támogatás figyelembevételével is - tartalmazza az előterjesztés. A Vidámpark mostani bezárása - egyebek között a végkielégítések, szállítói tartozások kifizetése miatt - mintegy 490 millió forintba kerül. A tervek szerint a cég értékesíthető vagyonelemeit január végéig értékesítik, amelyből "óvatos" becslések szerint 100-250 millió forintos bevétel várható. A Vidámparkot üzemeltető társaság több mint ötven dolgozójának október 31-ig felmondanak.

Az előterjesztés kitér arra, hogy a Vidámpark területén jelentős műemlékek találhatóak - például a körhinta, a hullámvasút, a lézerdodzsem tetőszerkezete és a barlangvasút -, ezek megóvásáról, esetleges üzemeltetéséről a terület jövőbeni gazdája, a Fővárosi Állat- és Növénykert gondoskodik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az állatkert évente mintegy 1 millió látogatót fogad, miközben a Vidámparkot felkeresők száma 300 ezer körüli. A budapesti az állatkertek között nemzetközi összehasonlításban sem rendelkezik elegendő területtel, ezért az általa használt terület további bővítése évek óta napirenden van.

Persányi Miklós, az állatkert idén újra kinevezett főigazgatója korábban az MTI-nek elmondta, hogy a ráfizetéses Vidámparktól visszakapott területtel megoldódhat a nyomasztó területhiány és a családokat szolgáló egyesített park a legnagyobb kulturális attrakcióvá fejlődhet Közép-Európában.

A műemlékjátékok megmaradnának, részeivé válnának egy jövendőbeli családi "meseparknak", amelyben a magyar állatokat testközelben felvonultató kiállításokat a magyarság mesevilágával ötvöznék érdekes interpretációban.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29