Elfogytak az elővételes bérletek a hétvégén megrendezésre kerülő Heineken Balaton Sound fesztiválra - tájékoztattak a szervezők hétfőn.
A közlemény szerint a kibocsátható bérletek elővételben elkeltek. A fesztiválra már csak napijegyek kaphatók, illetve a helyszínen még 1000 db bérlet áll a vendégek rendelkezésére.
A Zamárdiban megrendezésre kerülő 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, szerdán nyitja meg kapuit. A fesztiválon 150 hazai és világsztár lép fel, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt itthonról és külföldről százezer vendéget várnak Zamárdiba.
Mint arról a Pénzcentrum.hu beszámolt, tavaly már az első napon majdnem teltház volt a Heineken Balaton Soundon. Az indító napon elfogytak a bérletek, s a napijegyből is csak pár száz maradt a pénztárakban. Az első három napon 27 ezer, 22 ezer, majd 25 ezer jegy és bérlet kelt el, az utolsó napon 27,5 ezren tartózkodtak a fesztiválon, így 100 ezer fölé emelkedett a látogatószám 2011-ben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







