Döntöttek: bukhatják jogsijukat a visszaeső autósok

MTI
2011. december 23. 19:03

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a szabálysértésekről szóló törvényjavaslatot, amely értelmében 5 ezer, illetve 300 ezer forintra emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb, valamint legmagasabb összege.

Az új jogszabály szerint az elkövetők felelősségre vonása lehetőleg még a helyszínen, de legkésőbb az elkövetéstől számított 30 napon belül megtörténik majd, valamint lehetőség lesz az elkövető meghallgatása nélküli határozathozatalra is, ha egyértelmű a tettenérés. A jegyző helyett a kormányhivatal lesz az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóság és átalakul a szabálysértés miatt kiszabható büntetések végrehajtásának rendszere is: az, aki nem fizeti meg a pénzbírságot, szabálysértési elzárással sújtható, ugyanakkor a pénzbírság közérdekű munkával is megváltható lesz.

További változást jelent, hogy bevezetik a szabálysértési visszaesést is: ennek értelmében az eredetileg elzárással nem büntethető szabálysértések esetén - kivéve a helyszíni bírságolást - ha hat hónapon belül legalább kétszer már felelősségre vontak valakit, akkor a harmadik, folyamatban lévő cselekménye szabálysértési elzárással is fenyegethető lenne. A közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértések esetén ha hat hónapon belül kétszer már történt felelősségre vonás, akkor a járművezetés szabályainak harmadszori megsértése miatt járművezetéstől eltiltást is alkalmazni kellene.

A rendőrség az összes szabálysértés esetén szabhatna ki helyszíni bírságot, amelynek mértéke 5 és 50 ezer forint közötti összegre változik, ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forint is kiszabható lesz.

A szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege a jelenlegi 3-ról 5, illetve 150-ről 300 ezer forintra emelkedik 2013. január 1-jétől.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. július 27. hétfő
Olga, Liliána
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?