17 °C Budapest

Képek: ilyen lesz az egykori Moszkva tér

2011. augusztus 27. 19:31

Elkészült a Széll Kálmán tér fejlesztésének koncepcióterve, amelyről augusztus 31-ei ülésén dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Amennyiben a közgyűlés megszavazza a koncepciót, úgy a nevében már megújult tér hatalmas átalakuláson eshet át. Mivel a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetése 3 milliárd forintot irányzott elő a Széll Kálmán tér felújítására így vélhetően meg is történhet a nagy ívű fejlesztés.  


"Ha a tér csak nevében tud megújulni, akkor nem változik semmi" - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Széll Kálmán tér rendezési koncepciója című tájékoztató összefoglalójában, melyet a Főmterv vezette tervező csapat (Finta Stúdió, Garten Studio) részletes pályázati anyaga alapján állítottak össze.

(Forrás: BKK)


A Széll Kálmán tér megújítása régóta esedékes várospolitikai célkitűzés, a beruházás azonban az elmúlt két évtizedben rendre elmaradt. A fejlesztést Tarlós István főpolgármester újraindította: a Széll Kálmán tér megújítása része a Nemzet Fővárosa programnak is, továbbá a Kormány támogatását is élvezi, hiszen a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetése 3 milliárd forintot irányzott elő a Széll Kálmán tér felújításának, a térségi tömegközlekedési kapcsolatok fejlesztésének és a budai észak-déli villamoskapcsolat kiépítésének támogatására.

A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján a BKK koordinálja a tér rekonstrukciójának előkészítését. A kitűzött célok megvalósítása érdekében a BKK megkezdte a közlekedési létesítmények és a kapcsolódó tér felszíni rekonstrukciójához szükséges előkészületeket, ennek jegyében adott megbízást a terv koncepciójának elkészítésére.

(Forrás: BKK)


Az elkészült koncepcióterv alapvetően a kerékpáros és gyalogos forgalom akadálymentesítését, új gyalogos terek létrehozását, valamint a közösségi közlekedés kapcsolatrendszerét és szolgáltatási színvonalát szolgálja. Már az első ütem kiépítése biztosítja a tér gyalogosfelületének átalakítását, a teljes körű akadálymentességet, valamint a lerobbant és taszító városépíteszeti arculat teljes megújítását, új utcabútorok telepítését, miáltal az összkép rendezetté és átláthatóvá válik. A városvezetésnek és a BKK-nak egyértelműen szándéka az ütemezett rendezés során a felszíni metróállomás-épület kiváltása vagy teljes átépítése , az alacsony színvonalú kereskedelmi és vendéglátási funkciókat ellátó épületszárny bontásával együtt.  

Gyalogos és kerékpáros forgalom

Az átszállási kapcsolatok megtervezésénél alapelv, hogy a Széll Kálmán téren belül egy olyan magterületet jöjjön létre, ahol a metró, a villamos és a busz megállók között az átszállási kapcsolatok optimálisak. A gyalogos közlekedésben a fő tervezési irány a Csaba utca - Dékán utca, illetve a metrókijárat - Fény utcai piac útvonalak kitisztítása, a komfortos, időjárástól védett és akadálymentes közlekedés biztosítása.

A kerékpár-hálózat legfontosabb fejlesztése a Vérmező - Varsányi Irén utca kapcsolatának kialakítása a mai 18-as villamos vágányai mellett. Ehhez természetesen a villamosmegállót át kell alakítani középperonosra. A Retek utca megtartja főhálózati funkcióját. A pesti Főutca projekthez hasonlóan kerékpáros barát utcává alakul, amelyhez a forgalomcsillapítás és a kerékpár-forgalom számára ellenirányú haladást is lehetővé tevő forgalmi kialakítás a kulcs. A Varsányi Irén és a Hajnóczy József utca is e mintát követve újul meg. A téren átvezető fő közúthálózati elemek nyitott vagy zárt kerékpársávokkal egészülnek ki.

Közúti és közösségi közlekedés

A mai útfelületek nagyrészt megmaradnak, viszont a tér északi peremén a jelenlegi útpályákat középső zöld sáv választja ketté a gyalogosok biztonságosabb átvezetése és egyúttal a zöldfelületek növelése érdekében.

A közösségi közlekedési elemek átrendezésével a tér java részét betöltő, már nem használt - korábban a hűvösvölgyi villamosvonal végállomásául szolgáló - hurokvágányt elbontják. A tér északi részén lévő autóbusz-végállomás gyalogos közlekedést nehezítő járdaszigetei megszűnnek, a megállók elrendezése egyszerűsödik, az utasok az útpálya keresztezése nélkül érik el a teret. A Várfok utcai buszállomás és az azzal párhuzamos, tér szintjében húzódó villamosvágányok megmaradnak, de közösségi közlekedési szerepük bővül: az 5-ös busz a jövőben a téren keresztül halad a villamossal közös pályát használva. A Várfok utca mozgólépcső és lift segítségével válik akadálymentesen elérhetővé a gyalogosok és a mozgásukban korlátozottak számára. A terv a fogaskerekű (60-as vonal) tervezett Széll Kálmán téri meghosszabbításával is kompatibilis.

(Forrás: BKK)


A koncepcióterv azonban rövid távon a 4-6-os villamosok végállomásának sokszor felvetődő áthelyezésével nem számol, mert annak forrásigénye jelenleg nem biztosítható és közlekedéspolitikai megalapozottsága sem egyértelmű.

Építészeti megoldások

A tér új térburkolatot kap, melytől elvárás az igen intenzív gyalogos használatra való megfelelés, az időtállóság, a takaríthatóság, de az esztétikai igényesség is. A Széll Kálmán tér szélén egymáshoz közel elhelyezett villamos megállók felett a terepalakításból "származtatott" előtető rendszer készül. A koncepció szerint újratervezik az óra-szobor környezetét: így tartva meg és egyben formálva újra a mára kultikussá vált találkozó helyet. Ezen kívül kialakításra kerülhet a Csaba utca vonalában a térszinten, a Várfok utca alatti áttörésben történő gyalogos átvezetés a Városmajor utca felé. A tervek szerint a kevésbé értékes épületállomány egy részének bontásával kívánják kiszélesíteni a Retek utca jelenleg szűkös, de intenzív gyalogos forgalmat bonyolító útvonalát, valamint a Dékán utcai toroknál gyalogos térré alakítani. Mindezek mellett átkötést terveznek a Városmajor felé a Krisztina körút - Várfok utca találkozásánál kialakított zebra vonalában az Ignotus utca felé. A meglévő épületállomány vizsgálata során megállapították, ezen a pozícióban két olyan épület is található, mely kevésbé karakteres, így akár átépíthető, akár bontható lenne.

Építészeti beavatkozási pontok (Forrás: BKK)NAGYÍTÁSHOZ KATTINTS A KÉPRE


A tér központi sokat vitatott épülete a metró kijárati épülete, melynek a minimális program szerint a kiszabadítását, leegyszerűsítését javasolja a koncepcióterv, de tervezők véleménye szerint komolyabb előre lépés csak az elbontásával érhető el. A mozgólépcsők és a kijárat helyi kötöttségeinek megtartásával a mai igényekhez sokkal jobban illeszkedő építmény valósítható meg. Ez az épület a Széll Kálmán tér arculatának meghatározó eleme, így az újjáépítés emblémájává is válhat.

A "Vár kapuja" koncepció


A felső térszínen, a Várfok utca Vérmező utca találkozásakor a villamos sínek felett, illetve a postapalota mellett a Krisztina körút felé néző rendezetlen zöld háromszög fölé nyúlóan alakulhat ki a "Vár kapuja tér", mely zöld felületekkel, kilátópontokkal, kényelmi funkciókkal (étterem, kávézó, illemhely) tagolt gyalogos tér. Megközelítése közvetlenül a Széll Kálmán térről kültéri mozgólépcsőkkel és teraszos lépcsősorral történik. A gyalogos sétánnyá alakított Várfok utca is ide torkollik, melynek fontos megmaradó eleme a Várbusz.

A Krisztina körúton turistabuszok részére le- illetve felszállóhely kialakítását javasolják a tervezők, ahonnan teraszos lépcsősorral vagy lifttel juthatnak fel a "vár kapuja" térre. A tér turisztikai, információs és egyéb szolgáltatásoknak ad helyet. A Várfok utca alsó szakasza gyalogos sétánnyá alakul. Kikerül róla az autóforgalom, megmarad a Várba közlekedő busz, mely az utca alján fordul. A tér egységes egy szintben kialakított térburkolatot kap (nincs kiemelt járda), csak a buszmegállók kerülnek kiemelésre. Megszűnik a közvetlen lehajtás a Csaba utca felé, így az úttest alatt átvezetett gyalogos átjáró a lehető legkisebb szélesség alatt halad át, így inkább "híd" jellegű, mintsem aluljáró. A sétány oldalain intenzív zöldet, fasorokat javasolnak a koncepcióterv készítői kialakítani.

2014-ig megújulhat az ex-Moszkva


Az elkészült koncepciótervet, mint már említettük, a Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-ei ülésén tárgyalja. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal történt sikeres egyeztetések nyomán hamarosan elkészül a támogatási szerződés, mely biztosítja a költségvetésben címzett állami támogatás felhasználását. A koncepció elfogadását követően a BKK megkezdi a tervek részletes kidolgozását, majd tendereztetését. A tervezés és a kivitelezés első ütemének költségei várhatóan 3-5 milliárd forint között alakulnak, mely állami és fővárosi, valamint - a teret érintő budai észak-déli villamoskapcsolat kialakítását szolgáló projekt révén - részben uniós források felhasználását jelenti.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tér első lépésben javasolt kialakítása (Forrás: BKK)


A koncepcióterv véleményezése és értékelése az érintettekkel, így a három érintett kerülettel megkezdődött, és a civil szervezetekkel folytatódik majd. Ugyanakkor a folyamatban az építészszakma közreműködésére is számítanak, így a részletes tervezés során tervpályázatra kerül majd sor.

A BKK tervei szerint az első ütem kivitelezési munkálatai várhatóan 2014-ig fejeződhetnek be a tervezés és engedélyezés időigényétől függően. Ekkorra a Széll Kálmán tér Bel-Buda egyik szimbolikus köztereként végre nem a hetvenes-nyolcvanas évek városrendezésének és a kilencvenes-kétezres évek elhanyagoltságának mementója, hanem egy rendezett, színvonalas és a környezetéhez méltó városi központ lehet.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 28. szombat
Emil, Csanád
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?