Átadták az első SZÉP kártyát

2011. július 6. 13:32

Átadták az első OTP Széchenyi Pihenőkártyát, az egyik első regisztrált munkáltatói partner számára, amellyel a kártya tulajdonosa akár már ma fizethet az együttműködő szálláshelyek által biztosított szolgáltatásokért.

Az elektronikus kártya alapon működő Széchenyi Pihenőkártya bevezetéséről az év első felében született kormányzati elhatározás, azzal a céllal, hogy segítsék a belföldi turizmus fellendülését. Az újonnan bevezetett kártyán megkapott munkavállalói juttatásokat az elfogadóhelyi hálózathoz csatlakozó szálláshelyeken és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele során lehet felhasználni.


"Jelenleg mintegy félezer elfogadóhellyel állunk kapcsolatban, akik szeretnének csatlakozni az OTP SZÉP kártya partneri hálózatához. Az érdeklődés alapján kijelenthető, hogy 2012 végéig ez a szám megsokszorozódik." - osztotta meg az OTP Csoport várakozásait Kovács Antal.

"A MOL-nál azért döntöttünk úgy, hogy a munkáltatók között elsőként tesszük hozzáférhetővé az OTP SZÉP kártyát, mert hiszünk benne, hogy ez az új eszköz rugalmas, biztonságos és kényelmesen használható módon szolgálja munkatársaink kikapcsolódását, feltöltődését" - emelte ki beszédében Szőcs László, miután jelképesen átvette az első SZÉP kártyát.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom