15 °C Budapest

Mikor ér az M43-as a határhoz?

2011. január 26. 13:02

Belátható közelségbe került az M43-as autópálya magyar-román határig történő kiépítése. Folyik a beruházás előkészítése, a szükséges dokumentumok többsége már rendelkezésre áll. A beruházás előkészítésének költsége mintegy 3,5 milliárd forintot tesz ki, aminek döntő részét az Európai Unió fedezi - tájékoztat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az országhatárig érhet az M43 autópálya, a már kivitelezés alatt álló Szeged-Makó szakaszhoz kapcsolódik a tervek szerint a Makó és Nagylak (román országhatár) közötti útszakasz. Jelenleg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 23,1 kilométeres sztrádaberuházásának előkészítése folyik. A tervezett gyorsforgalmi út a 34,6 kilométerszelvényben kétszer két sávos autópálya-keresztmetszettel, burkolt leállósávval csatlakozik az M43 Szeged és Makó közötti szakaszához.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy a beruházás előkészítése folyamatban van, ennek során már beszerezték a jogerős építési és hatósági engedélyeket, elkészült az engedélyezési tervdokumentáció, az örökségvédelmi és környezeti hatástanulmány, valamint elvégezték a tervellenőrzési feladatokat és a szükség szerinti tervfelülvizsgálatot. A megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása folyamatban van, a régészeti tervek elkészültek, a régészeti feltárás ugyancsak folyik. A kiviteli tervek elkészítése folyamatban vanl, a tervezést az UTIBER Kft. végzi. A kivitelezés tervezett befejezése 2013. május vége.

A fejlesztés az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül több mint bruttó 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap adja.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem