Eljárást indított a BRFK az Aeroviva utazási iroda csődjével összefüggésben, okirattal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.
Az ügyben jelenleg tanúkihallgatások vannak folyamatban - tették hozzá az MTI-nek arra a kérdésére, hogy volt-e házkutatás az ügyben. Mint közölték: "az eljárás jelen stádiumában további információt nem áll módunkban közölni".
Az utazási iroda hétfőn jelentette be honlapján, hogy megszünteti utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységét december 20-tól. A közlemény szerint a cég mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a helyzetet elkerülje, de ez a jelenlegi gazdasági helyzetben sajnos nem sikerült. A QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy megkapta szerdán délelőtt a csődbe ment Aeroviva utazási iroda utaslistáját.
Dénes Attila, a biztosító vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, kérték a lista kiegészítését már csak azért is, mert csak a pontos összegek alapján látják majd, hogy elég lesz-e a kártérítések kifizetésére az utazási iroda 494 millió forint vagyoni biztosítéka. Közölte, szerda reggelig több mint ezer ember, több mint 400 kárbejelentése érkezett meg hozzájuk, mintegy 200 millió forint értékben.
A vezérigazgató elmondta azt is, hogy az iroda külföldön lévő utasaitól eddig nem érkezett hozzájuk segélykérelem, amiből azt lehet valószínűsíteni, hogy az oda- és visszaútjukat, illetve a külföldi szállásuk díját rendezte az Aeroviva.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








