Idén az első félévben 53,1 százalékkal csökkent a Magyarországon forgalomba helyezett személygépkocsik száma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Az MGE adatai szerint a tavalyi első félévben 39.735 személygépkocsit helyeztek forgalomba, míg idén az első félévben 21.510-et. A márkák alapján a Ford áll az első félévi 2.670 forgalomba helyezett kocsival, a második pedig a Skoda 2.311 darab forgalomba helyezett autóval.
Január és június között 46,3 százalékkal esett vissza a nagykereskedelemben értékesített - az importőrök által a kereskedésekbe kiszállított, valamint az általuk közvetlenül eladott - személygépkocsik száma - derül ki az MGE összegzésből. Az adatsor szerint a tavalyi első félévben 51.146 személygépkocsit értékesítettek, míg az idén az első félévben 24.207-et.
A márkák közül az eladott autókat tekintve a rangsor élén a Volkswagen áll az első félévi 3.198 értékesített kocsival, a második a Skoda 3.065 eladott autóval, míg a harmadik legnépszerűbb márka a Ford 2.898 eladott személygépkocsival. Az MGE az idén az egész évre már csak 50 ezer személygépkocsi eladásával számol, a korábban becsült 65 ezerrel szemben.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







