A rendkívüli időjárás miatt nem tartanak a vendégek elmaradásától a Balatonon, de a viharkárok elhárításának költségei jelentős bevételkiesést okoznak az idegenforgalom szereplőinek - mondta Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke.
Az elnök elmondta: a régió szerencsésnek mondhatja magát, mert nem súlytotta árvíz, mint az ország más területeit, de a viharkárok elhárítására fordított összegek hiányoznak majd a szezonkezdéskor szokásos karbantartási munkákra fordítandó összegekből. "Az ilyen eseményekre nem lehet felkészülni, de ezt is bele kell kalkulálni az életünkbe" - tette hozzá.
Az elnök az idei szezonra a tavalyihoz hasonló forgalmat vár a Balatonon, és ebben elsősorban a belföldi vendégekre számít.
Fekete György, a Danubius Hotels Zrt. területi igazgatója elmondta, hogy a most következő pünkösdi hétvégére megteltek a hévízi szállodáik és az időjárás miatt nem tapasztaltak forgalomcsökkenést, mert a gyógyulni vágyó vendégeket nem zavarja a rossz idő.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







