Mint arról tegnap beszámoltunk, lapértesülések szerint a januári sztrájk utolsó napján teljes bért fizetett a sztrájkoló dolgozóknak is a BKV. A közlekedési vállalat mai közleménye szerint azonban még nincs döntés arról, hogy ez hány főt érint és milyen típusú bérezést kapnak.
A Népszava információi szerint a januári sztrájk utolsó napján teljes bért fizetett a sztrájkoló dolgozóknak is a BKV, holott nekik csak a körülbelül 5 ezer forintos sztrájksegély járt volna.
A sztrájk alatt is kaptak fizetést a BKV-dolgozók
A lap úgy tudja, a sztrájkolók körében visszatetszést váltott ki, hogy míg ők a munkabeszüntetés idején csak az ötezres sztrájksegélyt kapták, több szakszervezeti vezetőt a BKV fizetett ezeken a napokon is, mert úgynevezett átlagfizetett távollétet számoltak el náluk.
A BKV Zrt. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint egyetlen szakszervezeti tisztségviselő számolt el a sztrájk teljes időszakára átlagfizetett távollétet, szintén egy fő január 15-17-ig, ketten pedig 17-ére.
Nevezettek esetében kezdeményeztük az átlagfizetett távollét számfejtésének visszavonását, vagyis azt valószínűleg vissza kell fizetniük.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 17-én körvonalazódó megegyezésre tekintettel van egy ígérvény arra, hogy akik aznap segítettek a forgalom helyreállításában, azok részére arra a napra fizetés kerül elszámolásra. Arról azonban még nincs döntés, hogy ez hány főt érint és milyen típusú bérezést kapnak.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








