6 °C Budapest

Vagyonadó-szorzótábla: 40-ből egy magyar autós érintett

Pénzcentrum
2010. február 2. 08:33

A Pénzügyminisztérium becslése szerint a magyarországi autópark 2,5%-át érintheti a vagyonadó, minden 40. autóst érinthet az új adófizetési kötelezettség. A 3 milliós magyar gépjárműparkra vetítve ez azt jelenti, hogy 75 ezer gépkocsi tulajdonosára vonatkozik a szabály, de az adó kiszámításához a gépjárműadóról szóló törvényt is föl kell lapozni - írja a Népszabadság.

Az APEH tájékoztatója szerint az adó hatálya alá tartoznak a külföldi rendszámmal futó autók is. Statisztikák szerint az elmúlt 5 évben közel 23 ezer darab 125 kW-nál (170 lóerősnél) nagyobb teljesítményű új autót helyeztek forgalomba hazánkban. Ebben az időszakban összesen 768 ezer új személyautót adtak el itthon, az autók többsége kis- és középkategóriás.

A 125 kW teljesítményt elérő, de a 175 kW-ot meg nem haladó gépjármű után a gépjárműadó-törvény szerinti adóösszeg kétszeresét, a 175-199 kW közöttiek után a 2,5-szeresét, míg a legalább 200 kW teljesítményt elérő gépjárművek tulajdonosának a háromszorosát kell "különadóként" megfizetni.

Arra is figyelni kell, hogy mennyi az autó életkora: akár két és félszeres eltérés is lehet két, ugyanolyan teljesítményű, de eltérő életkorú személygépjármű adóterhe között. A legnagyobb teljesítményű kategóriába tartozó, 200 kilowattos autók közül a 2 éves után 207 ezer forintot kell adóban befizetni egy évben, míg egy 17 éves darab 84 ezer forinttal letudhatja a kötelezettséget.

50 %-os kedvezményben részesülnek a kizárólag elektromos hajtású és hibrid személygépkocsik, illetve a nagycsaládos (három vagy több gyermeket a háztartásában nevelő) tulajdonos, de csak egy személygépkocsija után. Az adókötelezettség a személygépkocsi tulajdonjogának megszerzését követő év első napján keletkezik, változást a következő év első napjától kell figyelembe venni.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vagyontárgyakat terhelő adót az ügyfelek két egyenlő részletben kötelesek megfizetni, a magánszemélyeknek első alkalommal 2010. május 20-ig, a személyi jövedelemadóval kell benyújtaniuk a bevallást.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31