Felejtsd el az alkudozást! Keményen ráléptek az autókereskedők sarkára

Pénzcentrum
2010. január 26. 05:55

Jelentős átalakulás előtt áll a hazai autófinanszírozási piac, rövidesen olyan változások lépnek életbe, melyek egyrészt korlátozzák a pénzügyi szolgáltatók által kifizethető jutalékok nagyságát, másrészt megváltozik a sikerdíjak kifizetésének módja és menete is. Ez több tekintetben is behatárolja a kereskedők mozgásterét, míg korábban a hitel nagyságával arányosan - a közvetítői jutalékoknak köszönhetően - tudtak engedni a vételárból, addig a jutalékplafon és a részletekben történő sikerdíj-kifizetés bevezetését követően már nem lesz tere az alkudozásnak.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletet (PSZÁF) által közzétett tájékoztató szerint több ponton is szigorodnak a szabályok. A legfontosabb elemek egyike, hogy csökken a kereskedőknek a pénzügyi szolgáltatók által kifizetett jutalék nagyága, továbbá a kifizetés a korábbi gyakorlattal ellentétben nem egyösszegben, hanem a futamidő alatt egyenletesen történik majd.

A felügyeleti anyag szerint kiemelten kockázatosnak minősül minden olyan konstrukció, amelyben az ügynöknek kifizetett jutalék meghaladja a közvetített hitelösszeg 12%-át. Ez a plafon előbb 2010. július 1-jétől 9%-ra, majd 2011. január 1-jétől 5%-ra mérséklődik.

A felügyeleti útmutató iránymutatásai szerint a finanszírozott személygépkocsi életkora nem haladhatja meg a 15 évet (haszongépjárműveknél a 12 évet), az ügyfeleknek pedig legalább negyedévente tőke, illetve kamattörlesztést kell teljesíteniük. Az ügyfelekre vonatkozó további kritérium, hogy a hitelbírálathoz vagy egy munkáltatói igazolást, vagy egy APEH jövedelemigazolást, vagy két havi - munkabér átutalást is tartalmazó - bankszámlakivonatot be kell mutatniuk a finanszírozó felé.

Akciós hitelből adósságcsapdába: kinek van 55 % önrésze manapság?

A válság hatására 2009-ben az előző évi mérték felére csökkentek az eladások, a felügyelet által bevezetett szigorítások - melyek 96 hónapban maximálták a futamidőt és 80 %-ban a finanszírozási arányt - még szűkebb keretbe zárták az egyébként mentőövért esedező autófinanszírozást. A 2009-es végén a Magyar Nemzeti Bank javaslata által elfogadott kormányrendelet tovább redukálja a keretszámokat

Eldőlt: így maximálja a kormány a jelzálog- és gépjárműhitelek mértékét

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rendelet értelmében gépjármű-hitelezés esetén a vásárlásra nyújtott hitel futamideje nem lehet hosszabb 84 hónapnál (7 évnél). Forinthitel esetében a hitel nem lehet nagyobb, mint a jármű piaci értékének 75%-a, euró alapú hitel esetében 60%-a, egyéb deviza - például svájci frank - esetében 45%-a. Lízingelés esetében 80%, 65% és 50% az irányadó számok.

A rendelet szerint az autófinanszírozással kapcsolatos előírásokat március 1-jétől kell alkalmazni, míg a hitelezhetőségi limittel kapcsolatos szabályozás júniusban lép hatályba. Az MNB statisztikái 292,1 milliárd forintnyi lakossági gépjárműhitelt tartanak nyilván (ez korábban a 350 milliárd forintot is meghaladta), az új kihelyezések mértéke elenyésző. Az állomány 90%-a svájci frank alapú. Az ügyfeleket terhelő átlagos kamat mértéke a 2008-as év végén még 12,5% volt, amely a tavalyi év során a 18%-ot is meghaladta, majd az év végére 17,1%-ra mérséklődött.

A finanszírozók a kockázatok mérséklődését, valamint hitelkamatok csökkenését várják a jutalékplafontól, a kereskedőknek viszont átmeneti bevételkiesést hozhatnak a változások. A vásárlók több szempontból is nehezebb helyzetbe kerültek, ha egyáltalán új autó vásárlása mellett döntenek. Az alkudozást elfelejthetik, a korábbinál magasabb önrészt kell felmutatniuk, a rövidebb futamidő és a kedvezőtlenebb kamatszint miatt magasabb havi részletekre számíthatnak.

Ezeket NEM SZABAD kimondani, amikor autót vásárolsz!

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 25. 20:58
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom