A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
Úgy viszik a lakáshitelt a magyarok, mintha ingyen osztanák: elképesztő, ami a bankokban folyik
A 2025-ös év rekordot hozott a lakáshitelezésben, ahol a közel 2000 milliárd forintos új szerződéses volumen felét a támogatott hitelek tették ki. A piacot a szeptemberben indult Otthon Start program pörgette fel. Az év végére a vásárlók többsége már ezekkel a kedvezményes kölcsönökkel, gyakran minimális önerő mellett szerzett ingatlant, miközben a készpénzes vevők aránya jelentősen visszaszorult.
Tavaly a magyar lakosság közel 2000 milliárd forint értékben kötött lakáshitel-szerződést, ami a 2024-es adat másfélszerese. Ebből a támogatott hitelek aránya látványos, háromszoros növekedést mutatott, így meghaladta a 900 milliárd forintot. A robbanásszerű bővülés motorja a szeptemberben elindult Otthon Start program volt - írja elemzésében a Balla Ingatlan.
Az év utolsó hónapjaiban a havi új kihelyezés rendszeresen átlépte a 200 milliárdos szintet, amelynek 80 százalékát már az új konstrukció tette ki. Bár a folyósított összeg jelentősen nőtt, a szerződések darabszáma nem emelkedett ilyen mértékben. Ennek oka, hogy az átlagos hitelösszeg az év végére megduplázódott, és meghaladta a 27 millió forintot.
Az ingatlanközvetítők tapasztalatai alátámasztják a statisztikákat: a piacot egyértelműen a hitelre vásárlók uralták, háttérbe szorítva a készpénzes vevőket. Míg korábban a főváros belső kerületeiben a készpénzes tranzakciók aránya elérte az 50-70 százalékot, addig az év végére az érdeklődők 80-90 százaléka már hitelből tervezett vásárolni.
A külsőbb kerületekben és az agglomerációban is hasonló tendencia érvényesült, így a tényleges vevők többsége élt a finanszírozás lehetőségével. Az átlagos felvett hitelösszeg területenként változóan, jellemzően 25 és 40 millió forint között mozgott.
A vásárlói igények középpontjában szinte kizárólag a 3 százalékos kamatozású Otthon Start állt. Jellemző jelenség volt ugyanakkor, hogy sok érdeklődő nem volt tisztában a jogosultsági feltételekkel, így a hitelképesség kérdése gyakran csak a folyamat közben tisztázódott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kritériumoknak megfelelő vevők – különösen a fiatalok – igyekeztek a lehető legkisebb önerővel elindítani a vásárlást. A szakértők szerint ez tudatos pénzügyi döntés volt. A megmaradt saját forrást a vevők inkább az ingatlan felújítására és korszerűsítésére fordították, kihasználva a piaci hiteleknél jóval kedvezőbb törlesztőrészleteket.
A drágább ingatlanoknál és a családi házak esetében gyakori megoldásnak bizonyult a különböző állami támogatások kombinálása. A vevők az Otthon Start mellett a CSOK Plusz és a Babaváró hitel lehetőségeit is igénybe vették a sikeres tranzakció érdekében. Amennyiben a vételár még így is meghaladta a rendelkezésre álló keretet, a hiányzó részt piaci alapú kölcsönnel pótolták ki.
címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
-
Nem az AI veszi el a munkánkat (x)
Viszont az fogja eldönteni, ki marad talpon
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








