Tiltakozásul az általuk túl magasnak ítélt autópályadíjak miatt, a szlovák teherszállítók január 3-án blokád alá akarják venni a szlovákiai határátkelőket.
Azt is kifogásolják, hogy az autópályákon kívül túlságosan sok úttípusra terjesztették ki a díjfizetési kötelezettséget.
A jövő év január 1-én életbe lép az elektronikus autópályadíj a teherjárművek számára Szlovákiában. A 3,5 tonnát meghaladó összsúlyú teherjárművek, illetve azok, amelyek több mint 9 személy szállítására alkalmasak, 6,3-20,9 eurócent között fizetnek egy kilométer használatáért, az úttípustól, illetve a jármű típusától függően.
Szlovákiában az elektronikus díjrendszer összesen 2.400 kilométer autópályára, gyorsforgalmi útra és más, jelzett útra terjed ki. A szlovák közlekedési minisztérium a tervezett tiltakozó akció ellenére szilárdan ragaszkodik a tarifákhoz.
A regisztrálás november végétől zajlik a Sky Toll által üzemeltetett rendszerbe, eddig mintegy 32 ezer járművet jelentettek be. A bliccelők ellen már kezdettől fogva szigorúan lépnek fel: 2.655 euróig terjedő bírság fenyegeti a nemfizetőket.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








