Megrázó fotók láttak napvilágot egy Hollandiában történt tragikusan végződő balesetről. Egy Hummer hátulról telibe trafált egy Suzukit és szinte teljesen összepréselte azt, a kisautó vezetőjének esélye sem volt.
A Hummer terepjárókat eredetileg az amerikai hadsereg számára fejlesztették ki, utcai változata óriási népszerűségnek örvend. A közutakon egyre gyakrabban találkozhatunk olyan járművekkel, melyek akár a falon is átmennének, ennek látta kárát a szerencsétlenül járt Suzukis.

A katonai terepjárókat eredetileg az AM General vállalat készítette, amely már a 80-as években felvetette a terepjáró utcai változatának lehetőségét. A tesztek során a Hummer könnyedén vette az akadályokat és a legnehezebb megpróbáltatások sem tudtak kifogni a terepvezetésre tervezett modelleken. Az első komolyabb bevetésre a Sivatagi Vihar hadművelet során került sor, amit a fél világ szinte élőben követhetett.

Nagytható: erős idegzetűeknek!
A civil változatot 1992-ben kezdték el árusítani a tengerentúlon, majd 6 évvel később a General Motors megvásárolta a márkát. A követező években megjelentek az új modellek, a Hummer H2 és a Hummer H3. A GM ezt követően már csak a civil változat fejlesztésével foglalkozott, az utcai modellektől eltérő katonai járművek gyártását az AM General végezte.
A kétezres években a Hummer fokozatosan meghódította az európai piacokat, majd megindult a dél-afrikai, a közel-keleti, az ausztrál, az orosz és a japán export. A tragikus balesetről készült felvételeken jól látszik, hogy a terepjáróban szinte alig keletkezett kár, vezetője és utasai kisebb zúzódásokkal megúszták az ütközést. (a képek forrása: autoinsane.com)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


