Felvásárolják a magyar szalonok autóit a nyugati kereskedők

2009. február 26. 08:45

Százával vásárolják Magyarországon a kis- és alsó középkategóriájú autókat a nyugat-európai kereskedők. A szakma szerint ez élénkítheti a használtautó-piacot.

Azzal, hogy a nyugati kereskedők nagy mennyiségben vásárolják Magyarországon a kis-és alsó középkategóriájú autókat hamarabb elfogyhat a még olcsó euróért tavaly beszerzett -és jelentős kedvezményekkel kínált- magyar készlet. Ugyanakkor az idei árfolyamon érkező kocsik -magasabb áruk miatt- nem lesznek kelendők. Így egyes szakmai szereplők már csak 100 ezer körüli eladást valószínűsítenek 2009-re, a korábbi 158 ezres tervekkel szemben.

Több európai ország piacán -a bevezetett autóvásárlást ösztönző kormányzati programok következtében- elfogytak a kisebb autók, ezért február eleje óta francia, német, osztrák, olasz kereskedők felvásárolják a magyar készleteket.

Ez jó a hazai kereskedőknek, hiszen a megtorpant kereslet miatt nagy számban maradtak a nyakukon autók, olyannyira, hogy sok szalonban akár az eredeti ár kétharmadáért is vásárolhatunk.

A forint jelentős gyengülése különösen előnyössé teszi az itteni felvásárlást, de az is segíti a külföldi kereskedőket, hogy hozzánk viszonylag olcsón szállítanak a gyárak. Az autóipari konszernek ugyanis arra törekednek, hogy a különböző piacokon nagyjából azonos legyen a fogyasztói ár, ezért azok az országok, ahol magasak az adók, olcsóbban kapják a kocsikat. E miatt több gyár tiltja, hogy a magyar kereskedések külföldi szalonoknak adják el készleteiket -ez azonban ütközik az uniós alapelvekkel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az autókereskedelem liberalizációjáról szóló csoportmentességi EU- szabályozás ugyanis kimondja, hogy a márkakereskedőknek az értékesített darabszám legalább 30 százalékát saját országuk importőrjeitől kell beszerezni, a többit azonban bármelyik országból hozhatják.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13