Sorra büntetik a traktorral közlekedő gazdákat Békés, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében. A lassú járművekre kiadott engedéllyel közlekedő mezőgazdákat átlagosan 200 ezer forintra büntették meg.
Több olyan mezőgazdasági termelő fordult az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökéhez, akik azért kaptak súlyos büntetéseket, mert a munkagépeik, vagy a traktor után vontatott eszközök túl méretesek voltak.
Az elnök felháborítónak tartja, hogy egy olyan eszközért büntetik meg a gazdákat, amelyekre a gyártó a hatóságok engedélyét egyszer már megszerezte. A gyártás előtt úgy kell engedélyeztetni a gépeket, hogy azok szállíthatóak legyenek a közúti közlekedésben.
Ha túl széles, vagy hosszú egy eszköz, akkor összecsukható változatban készíti el a gyártó. Ennek elmulasztása esetén nem adnak a termékre forgalomba hozatali engedélyt. Az elnök kéri a közlekedési tárcát, hogy akit ilyen indokkal büntettek meg, annak vizsgálják meg az ügyét.
A tárca szerint a 2,55 méternél szélesebb járművek fokozottan veszélyeztetik az úthasználókat. A hatóság folyamatosan könnyíti az útvonal engedélyeztetési eljárást, a 20 kilométeres körzetre érvényes kistérségi útvonalengedély 7200 forintba kerül.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








