A használt autók piacának sem tett jót a válság, a közel negyvenezer embert foglalkoztató ágazatra egyre nagyobb nyomás nehezedik. Amíg 2003-ban közel 70 ezer használt autót helyeztek első alkalommal forgalomba hazánkban, addig becslések szerint idén 20-25 ezer közötti használt importra lehet számítani - írja a Népszabadság.
A kereskedők továbbra is a regisztrációs adó csökkentését szorgalmazzák, miközben az adók mellett érvelők szerint el kell kerülni, hogy Magyarország a nyugat-európai kiöregedett benzinfalók otthonává váljon.
A kereskedők abban bíztak, hogy a válság miatt megnövekszik azok száma, akik nem engedhetik meg maguknak az új autó vásárlását és ez a kereslet náluk csapódik majd le, de a számok nem igazolták ezt a várakozást. 2008-ban 27,5 ezer használt autót helyeztek forgalomba hazánkban első alkalommal.
Az autópiacon is érezhető a forintgyengülés hatása. Amíg a most behozott autók a drága euró miatt magasabb áron kerülhetnek piacra, addig a készleten lévő eladatlan készleteken jelentős mértékű akciókkal próbálnak túladni.
Tavaly a legtöbben (3401 vásárló) BMW-t hoztak be az országba, de általában elmondható, hogy a német márkák tarolnak a használt piacon. Háromezer feletti Opel, 2570 darab Volkswagen és közel kétezer Audi, valamint Mercedes talált Magyarországon ilyen módon gazdára.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








