Nagyjából egy évvel ezelőtt a Volkswagen bejelentette, hogy új projektbe kezd, hogy az egy literes elképzelést valósággá tegye. Bár a három kerekű, hihetetlen aerodinamikával rendelkező design még egyelőre csak álomnak tűnik, egy kicsit nagyobb és funkcionálisabb városi autó 2 liter / 100 kilométeres fogyasztással viszont már annyira nem...
A tervek szerint az új modellt már a 2009 végén vagy 2010-ben elkezdenék gyártani, a cél pedig az, hogy egy méltó versenytársat alkossanak a Smartnak és a Toyota iQ mini-autójának. A 2 literes, mint a tervek szerint a későbbi 1 literes is dízelmeghajtású lesz.
Az autógyár már arra is célzott, hogy hamarosan megjelenhet az utakon egy szintén alacsony fogyasztású modell, ami 3 litert fogyaszt 100 kilométeren. Ezek szerint ezen a téren már előrehaladott fejlesztések vannak.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








