Messziföldön híresek a német autópályák arról, hogy az autósok olyan sebességgel hajthatnak rajtuk, melyet a legjobbnak ítélnek meg, saját belátásuk szerint. Legalábbis eddig szabad volt a száguldás...
A szabad gyorshajtásnak vége, hiszen az autópályák brémai szakaszán a mai naptól maximum 120 kilométeres óránkénti sebességgel lehet áthajtani. A sebességkorlátozást érdekes módon nem a balesetek számának csökkentése, a közlekedésbiztonság megteremtése vezérelte.
A tartományi környezetvédelmi miniszter, Rainer Loske úgy nyilatkozott, hogy a korlátozásnak környezetvédelmi okai vannak, azt remélik, mérséklődik a túl magas sebességből adódó károsanyag-kibocsátás.
Ez az első eset, hogy egy német tartomány limitet vezetett be, igaz átmeneti sebességkorlátozások eddig is voltak felújítások alatt, vagy a forgalmasabb szakaszokon. A bejelentés egyébként teljesen ellentmond a német kancellár néhány hónappal ezelőtt tett nyilatkozatának, melyben kiemelte, hogy Németország kormányzása alatt nem vezet be sebességkorlátozást.
A brémai korlátozás előzetes számítások szerint a szennyezőanyag-kibocsátást azonnal 5 százalékkal mérsékelné, hosszú távon pedig 15 százalékra emelkedne a csökkenés. A száguldás szerelmeseinek jó hírt jelent, hogy a brémai szakasz mindössze 60 kilométer hosszú.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nálunk éppen márciusban jelentette be a GKM, hogy több külterületi útszakaszon is megemelik a sebességhatárokat 100, illetve 110 km/órára. A tárca közleménye szerint a sebességhatárok megállapításával a közlekedési morál javulását szeretnék elérni.

Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







