Másfél évvel ezelőtti magasságok közelében a benzinár, soha nem látott csúcson a gázolaj. A januári és a februári áremeléseket követően belátható időn belül talán ma írhatunk utoljára 300 forint alatti átlagos benzinárról Magyarországon.
Az elmúlt 3-4 hónapban és a 2006-os fél éves üzemanyagár csökkenés idején fordult elő utoljára, akkor is csak rövid ideig, hogy a gázolaj ára néhány forinttal meghaladta a benzin vételárát. A két csúcs között volt idő, amikor 25 forinttal is többet kellett fizetni egy liter benzinért, de a különbség folyamatosan csökkent. Novemberben fordult a kocka és azóta együttmozgás figyelhető meg.

Kérdés, hogy hol tartanak az üzemanyagárak Európa országaiban. A korábban vizsgált területeket bővítettük Bulgáriával és Romániával, mely országok benzinár tekintetében megtörve a ciprusi "hegemóniát" rögtön listánk élén találták magukat. A benzinturizmusban rejlő nagy üzletnek vége, de Erdélyben még mindig 34 forinttal olcsóbban tankolhatunk, mint itthon. Ciprus továbbra is verhetetlen a gázolajban.
A balti államok polgárai és a mediterrán országok közül a görögök, a spanyolok és a máltaiak is olcsóbban tankolhatnak, mint mi. A visegrádi négyek területén 10 % alatti a legnagyobb eltérés, szerencsére itt mi vagyunk a legkedvezőbb helyzetben, de a szlovákoknak és a lengyeleknek sem kell sokkal több pénzt a benzinkúton hagyniuk.

Tőlünk nyugatra szinte mindenhol sokkal magasabbak a benzinárak, mint hazánkban. A dízel oszlopban megfigyelhető, hogy egy-két kivétellel olcsóbb, mint a benzin, egyedül az angoloknál kiugróan magas az ár. Érdekesség, hogy a második legdrágább benzinnel rendelkező belgáknál valamelyest olcsóbb a gázolaj, mint hazánkban.
Euró alapon a benzin a belgáknál emelkedett a legjobban, a gázolaj esetében a Benelux-államok karöltve állnak az élen. Magyarországon enyhén emelkedett az üzemanyagok ára, a mutatónk nem euró alapú számításnál magasabb is lehetne, mert a vizsgált időszakban gyengült a forint. Máltán nem változtak az árak, a finneknél és az íreknél árcsökkenést tapasztalhatunk minden fronton. Nyugat-Európa többi országában átlagosan 2-6 % közötti áremelkedés történt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








