Az idei év első kilenc hónapjában közel 10 százalékkal több közúti balesetet okoztak az ittas vezetők mint az előző év azonos időszakában, derül ki a KSH ma közzétett gyorsjelentéséből. A probléma nagyságát jelzi, hogy mindeközben alig változott a személysérüléssel járó közúti balesetek száma, a halálos kimenetelűeké pedig 1 %-kal csökkent.
Az ittas vezetők által okozott balesetek száma kivétel nélkül minden régióban emelkedett, a növekedés mértéke azonban erős eltéréseket mutat. A legtöbb ilyen baleset a Közép-magyarországi régióban történt. Az alkoholfogyasztás után volán mögé ülő és balesetet okozó vezetők számának bővülése azonban nem itt, hanem a Közép-dunántúli régióban volt a legmagasabb.

Az alkoholfogyasztással kapcsolatosan tanúsított önfegyelem azonban nem csak itt, de az Észak-alföldi és Nyugat-dunántúli régióban is jelentősen romlott, itt a balesetek száma a tavalyi év azonos időszakához képest több mint 10 %-kal növekedett. Az esetek jelentős többségében a személy-gépkocsi vezetője hibázott, de 28 %-kal nőtt azon motorosok száma, akik alkoholos befolyásoltság alatt ütköztek.

A KSH most nyilvánosságra hozott adatai arról tanúskodnak, hogy a legtöbben lakott területen belül sérülnek meg, itt a balesetek legfőbb okát a keresztező irányban haladó járművek ütközése adja, a második leggyakoribb típus pedig a gyalogosgázolás. Az idei év első kilenc hónapjában lakott területen belül mintegy 13 200 ember sérült meg.
A sebességkorlátozás miatt lakott területen belül nominális értékben is kevesebb a halálos baleset, mint a településtáblákat elhagyva. Az elmúlt háromnegyed évben lakott területen kívül 8200 személy sérült meg, 6,6 százalékukat nem lehetett megmenteni.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Talán meglepő, de hazánkban a sérülések csupán 3 százaléka keletkezik autópályán, a súlyos vagy halálos sérülések aránya azonban jóval magasabb, mint ami a közutak esetében tapasztalható (Az összes sérült 6,4 százaléka meghal). A "legveszélyesebbnek" az M1-es autópálya minősíthető, itt sérültek meg a legtöbben, a számok azonban arról tanúskodnak, hogy az M3-on történtek a legsúlyosabb balesetek. Az autópályán történő szerencsétlenségek 40 százalékban külföldieket érintenek.
A vétkesek zömét továbbra is a személygépkocsi-vezetők adják: a balesetek 62 százalékát ők, 9-9 százalékát a kerékpárosok és a teherszállító járművek, míg 7 százalékát a gyalogosok okozták. A motorosok aránya nem csak az ittas vezetés terén növekedett, az egész országot megrázó motoros balesetek a KSH statisztikáiban is tetten érhetőek. Az okozott balesetek száma ugyanis pontosan a motorkerékpár-vezetők esetében növekedett a legnagyobb mértékben, arányuk összességében megközelíti a 11 százalékot.

Az országban összesen 15 500 személysérüléses közúti baleset történt, ennek 68 százaléka lakott területen belül. A balesetek 5 százaléka végződött halállal, 6000 súlyos és 14 ezer könnyű sérülés történt.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








