Megdöbbentő eredmény: a benzines autók jobban tartják értéküket

Pénzcentrum
2007. október 16. 10:05

A legutóbbi frankfurti autókiállításon megjelenő modellek sorra arról tanúskodtak, hogy az autógyártók elkötelezettek az üzemanyag-hatékony és környezetbarát technológiák, így a hibridek irányában. Az elektromos, dízel és villanymotorral kombinált benzines autók nagy számban képviseltették magukat a németországi rendezvényen, és várhatóan még nagyobb számban lesznek majd jelen a hibridek fellegvárát adó japán fővárosban, Tokióban.

Miközben az autógyártók sorra milliárdokat költenek az alacsonyabb szennyezőanyag-kibocsátással rendelkező autók megtervezésére és gyártására, egy nemrégiben készült felmérés szerint ezek a modellek a hagyományos, benzines autóknál nagyobb amortizációt mutatnak. Értékcsökkenésük hátterében a nagyobb üzemanyag-hatékonyságban reménykedő vevők csalódottsága és a fejlesztések miatt előttük álló bizonytalan jövő áll.

Az amerikai Automotive News felmérése szerint értékállóság terén egyedül a két, illetve négykerék-meghajtású Ford Escape Hibridek tudják tartani a versenyt a benzines modellekkel. A Honda Civic EX 3 évvel megvásárlása után már csak 58 százalékát éri vételárának, míg 3000 dollárral alacsonyabb vételi árral rendelkező benzines társa csak 40 százalékot veszít értékéből.

A felmérés szerint a hibridek értékvesztésének hátterében nem a hosszú távú garancia hiánya vagy a meghibásodásoktól való félelem áll, hiszen az előbbi nagyon is, az utóbbi pedig kevéssé jellemző ezen modellekre. A vásárlók azért ódzkodnak a hibridektől, mert félnek attól, hogy a folyamatos technológiai fejlesztés hatására az általuk megvásárolt modell hamar elveszti majd értékét, és esetleg nem lehet majd azt újra értékesíteni.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?