17 °C Budapest

A legdrágábban biztosítható autók: válts időben!

Pénzcentrum
2007. augusztus 16. 11:00

Nálunk, ahol a gépjármű-felelősség biztosítás minden autótulajdonosra nézve kötelező érvényű, a vásárlói döntés meghozatalakor fontos szempont, hogy az adott modellre milyen díj ellenében tudunk biztosítási szerződést kötni.

Bár a tengerentúlon nem kötelező a megvásárolt autóra biztosítást kötni, a tulajdonosok többsége mégis a szerződések mellett dönt. A díjak mértéke természetesen kint is rendkívül fontos, melyben jelentős szerepet játszik a megvásárolt autó.

A kinti szakértők által megkérdezett biztosítók elmondták, hogy árképzésükben a legfontosabb szerepet az autó gyártók által javasolt fogyasztói ára, a javítási költségei, illetve a biztosított vezetési múltja, neme és kora adja.

Abból kifolyólag, hogy az autó értéke rendkívül fontos szerepet játszik a biztosítási díj megállapításában, egyértelműen következik, hogy minél drágább egy autó, annál több pénzt kell fordítanunk arra, hogy másokat és magunkat is, legalább anyagi biztonságban tudjunk.

Az egyik amerikai kutatócég felmérése szerint a legdrágábban biztosítható autók között a luxus kivitelű sportkocsik szerepelnek, ahol az autók értéke mellett, az átlagos vezető életkora és vezetési stílusa is a magasabb díjakat indokolja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Érdekes azonban, hogy a Corvette nem tartozik a Mercedesek, a BMW-k által meghatározott kategóriába, mert a statisztikák szerint sokkal kevesebb időt tölt az utakon, míg egy Toyota Camry biztosítása drágább lehet, pontosan a gyakori használat miatt.

A felmérés nem terjed ki olyan ritkaságokra, mint a Ferrarik vagy a Lamborghinik, mert ezek a díjak csupán nagyon kevesek számára jelentenének releváns információt. Persze azok számára, akik már rendelkeznek a megfelelő forrásokkal ahhoz, hogy egy ilyen sportautó kényelmét élvezhessék, nem valószínű, hogy túl nagy jelentősége van a biztosítási díjaknak.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?