Nemrégiben olvashattunk az egyik hazai napilap hasábjain a márkakereskedők egyre súlyosbodó helyzetének tüneteiről. A betegség, melynek szimptómáit manapság már a vásárlók is saját bőrükön tapasztalhatják, a fizetőképes kereslet és ezáltal az új autóeladások jelentős visszaesése.
Hazánkban ugyanis a Kelet-Európában jellemző növekedési trenddel szemben az idei évben, ahogy az az alábbi diagrammon is jól látható, visszaestek az új autó eladások, és vásárlók látóterében egyre nagyobb számban a használt autók szerepelnek.

A márkakereskedők hasonló jelenséggel küzdenek a hitelválság által sújtott Egyesült Államokban, ahol az akciókra vadászó vásárlók most nagy döntés előtt állnak: vásároljanak-e még a nyárvégi kedvezmények közepette az új modellek megérkezése előtt, vagy inkább várjanak az autógyártók visszaeső fogyasztásra adott reakcióra és így a még nagyobb lehetőségre.
Az új autó eladások ugyanis az elmúlt két hónapban jelentős visszaesést mutattak a tengerentúlon, a forgalom csökkenéséből pedig a detroiti óriások és a legnagyobb japán gyártók is "kivették a részüket". A Ford lefelé módosította a 2007-ben értékesített mennyiségre vonatkozó becsléseit.
A kereslet csökkenése mögött persze egyrészről a hitelfelvételi lehetőséget beszűkülése áll. Másrészről azonban az a jelenség, hogy a gyártók a visszaesésre reagálva azonnal megszüntették akcióikat. Az elmúlt időszakban a gyártók a folyamatosan és tömegével nyújtott kedvezményeken keresztül tartották élénken a piacot, és csökkentették le az autók megvásárlása és értékesítési között eltelő időszakot a 1995-ben jellemző 63 hónapról 50 hónapra.
A vásárlók azonban rezisztenssé váltak a folyamatos akciókra, amelyek így követelményként beépültek az árazási politikába, de pótlólagos előnyhöz már nem jutatták a gyártókat, akik emiatt a kereslet drasztikus esése után megszüntették ezeket az akciókat.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Manapság a tengerentúlon csakis kifutó és egyébként eladhatatlan modelleket lehet akciósan megkapni, a 0 százalékos hitelkonstrukciók és a vételárból történő visszatérítések is lekerültek a kereskedők "polcairól."
Így a tengerentúli szakértők a kivárást tartják optimális megoldásnak, bár hozzáteszik, hogy aki válogatni szeretne színekben és extrákban, annak fel kell áldoznia a plusz kedvezményeket és még most lépnie kell.
Itthon egészen más helyzettel találkozunk, az árak ugyanis eddig is nyomottak voltak a nyugat-európai szomszédainknál jellemző újautó árakhoz képest. Így bár kifutó és éppen bevezetésre kerülő modellek esetében találkozhatunk akciókkal, azok értéke korántsem éri el a külföldön jellemző szintet.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






