A környezetbarát közlekedés jegyében a britek létrehoztak egy honlapot, melyen minden autótulajdonos ellenőrizheti, hogy a kedvence milyen ökológiai nyomot hagy maga után, vagyis mennyi szén-dioxid jut általa a levegőbe.
Bár a vásárlói döntés meghozatalakor a környezetvédelmi szempontok minden bizonnyal csupán a háttérben kapnak helyet. De mivel a kibocsátott szén-monoxid mennyisége szoros összefüggésben van az adott autó benzin, vagy gázolaj éhségével, a környezet és tulajdonos érdekei összefonódnak.
Az általunk említett honlapon kategóriánként kereshetjük ki a legjobban teljesítő modelleket, a tájékozódás pedig mindenképpen fontos nem csak a csere és az autóvásárlás előtt fontos, de az elégedett autósok számára.
A következő táblázatban a legjobbak közül is a legjobbakat gyűjtöttük össze, vagyis minden egyes kategóriából a legkisebb szén-dioxid kibocsátással rendelkezőt. Az összesített listát persze a miniautók közé sorolható Volkswagen Polo nyerte.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A BMW szinte letarolta a mezőnyt a legkisebb szén-dioxid kibocsátással rendelkező modellek között, négy kategóriában is vitte a prímet, míg meglepetésre a Toyota csupán egy helyet szerzett meg, a Honda pedig fel se tudott iratkozni a legjobbak közé.
A nyertes modellek többségében hagyományos váltóval rendelkeznek és dízelesek, a benzin csakis a hibrid vagy a sportautó kifejezéssel összekapcsolódva férkőzhetett fel a listára.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







