Meglepő jelentés az Egyesült Államok legendás űrközpontjából: ezen a rejtett hibán bukhat el az egész űrverseny

A globális űrgazdaságot elsősorban a magánszektor hajtja, a piac értéke az elmúlt időszakban elérte a 613 milliárd dollárt, az évtized közepére pedig akár az 1800 milliárd dollárt is megközelítheti. A fejlődés leglátványosabb jele a rakétaindítások számának megugrása, a közelmúlt adatai szerint ugyanis egyetlen év alatt 324 alkalommal kíséreltek meg föld körüli pályára állítani eszközöket, ami jelentős növekedés a korábbi évekhez képest. A közvélemény figyelme ugyanakkor leginkább magukra a hordozórakétákra irányul, miközben a felbocsátásokhoz nélkülözhetetlen földi kiszolgáló létesítmények egyre komolyabb nyomás alá kerülnek.

Egy modern űrkikötő jóval több egy egyszerű indítóállásnál. Olyan kiterjedt ipari, logisztikai és biztonsági bázis, ahol az űreszközök összeszerelése, a veszélyes hajtóanyagok – például a folyékony oxigén vagy a metán – tárolása, valamint a hatósági engedélyezési folyamatok is zajlanak. Az olyan újrafelhasználható rakéták, mint amilyeneket a SpaceX és a Blue Origin fejleszt, ráadásul kétirányú infrastruktúrát igényelnek. A visszatérő hordozórakéta-fokozatokat ugyanis fogadni, ellenőrizni, karbantartani és ismételten feltölteni szükséges, amihez drónhajókra, leszállási zónákra és rendkívül gyors logisztikai háttérre van szükség.

Ez a feszített tempó a világ legforgalmasabb indítóhelyén, a floridai Kennedy Űrközpontban érezteti leginkább a hatását. Egy belső NASA-jelentés rávilágított arra, hogy az eredetileg az 1960-as évek Apollo-programjához tervezett infrastruktúra már alig bírja a kereskedelmi űrszektor rohamos fejlődését. Miközben a startok száma néhány év alatt a többszörösére növekedett, a szakértők súlyos műszaki hiányosságokat tártak fel. Az elektromos hálózat kábelcsatornái omladoznak, az elöregedett transzformátorok esetleges meghibásodása pedig hetekre megbéníthatná a kilövéseket.

Szintén szűk keresztmetszetet jelent a gázellátás, mivel a hálózat nem képes egyszerre kiszolgálni több nagyvállalat igényeit, ráadásul a tervezett Starship-indítások energiaszükséglete hamarosan teljesen meghaladhatja a bázis kapacitásait. Ezek a fizikai és technikai korlátok komoly akadályt gördíthetnek a növekedés elé, miközben a SpaceX és a Blue Origin is évi 120 indítást tervez Floridából. A helyzetet nehezíti, hogy a NASA közvetlen karbantartási költségvetése csökkent, a hatályos jogszabályok pedig korlátozzák a magántőke bevonását a közös használatú rendszerek fejlesztésébe.

Az indítási kapacitások garantálása mára egyértelmű geopolitikai kérdéssé vált. Az Egyesült Államok legfőbb versenytársa, Kína rendkívüli tempót diktál, egyetlen év alatt végrehajtott 92 sikeres indítással több mint 300 műholdat állított pályára. Európa számára eközben a független űrbejutás elsősorban szuverenitási kérdés. Az ukrajnai háború kitörése után ugyanis az orosz Szojuz hordozórakéták kiestek az európai piacról, és az európai szereplők számára elérhetetlenné vált az emberes űrrepülésekre alkalmas bajkonuri űrközpont is. Emiatt a kontinens egyre inkább rákényszerül saját indítókapacitásainak bővítésére, elkerülve, hogy kizárólag tengerentúli magánvállalatoktól függjön.

Bár az Európai Űrügynökség (ESA) elsődleges indítóállomása a francia guyanai Kourouban található – ahonnan a közelmúltban az új Ariane 6 hordozórakéta is útjára indult –, a szervezet rekordmagas, 22,3 milliárd eurós költségvetéséből már a kontinensen belüli indítóhelyek fejlesztésére is jelentős összegeket különítenek el. A svédországi Esrange űrközpont és a norvégiai Andøya-bázis egyaránt azt a célt szolgálja, hogy Európa önállóan, saját területéről is képes legyen műholdakat Föld körüli pályára állítani. Az utóbbi helyszínen tesztelték a német Isar Aerospace hordozórakétáját is, bár az első indítási kísérlet robbanással és kudarccal végződött.

Az új korszak űrversenye tehát egyre inkább a Földön dől el. A jövő meghatározó szereplői nem feltétlenül azok lesznek, akik a legfejlettebb hordozórakétákat fejlesztik ki, hanem azok, akik olyan stabil és korszerű földi infrastruktúrát képesek fenntartani, amely zökkenőmentesen kiszolgálja a kilövések egyre feszítettebb ütemét.