A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
Kidobta az állami egészségügy, az orvosok szerint csak beképzelte a tüneteit: a ChatGPT derített fényt a ritka betegségre
Egy 23 éves nő ritka betegségét a ChatGPT segített azonosítani, miután az orvosok éveken át félrekezelték, és tévesen szorongással, illetve epilepsziával diagnosztizálták. A mesterséges intelligencia által felvetett betegséget a későbbi orvosi és genetikai tesztek hivatalosan is megerősítették - jelentette a BBC.
A cardiffi Phoebe Tesoriere gyermekkora óta sántított, és egyensúlyproblémákkal küzdött. Mivel veleszületett csípőízületi rendellenességgel jött a világra, sokáig ennek tudta be a mozgási nehézségeit. Tünetei azonban idővel egyre súlyosabbá váltak. Tizenkilenc éves korában munka közben összeesett és rohamot kapott, de az orvosok mindezt szorongásként rögzítették a kórlapján. Néhány évvel később epilepsziát állapítottak meg nála, amelyre gyógyszeres kezelést kapott.
Állapota azonban tovább romlott. Egyre nehezebben tudott járni, a felírt gyógyszerektől pedig egyre többször lett rosszul. Egy esést követően hónapokat töltött kórházban, de a vizsgálatok nem hoztak egyértelmű eredményt. Később, egy súlyos rohamot követően három napra kómába esett. Ébredése után egy orvos közölte vele, hogy valójában nem is epilepsziás, csupán pszichés problémái vannak. Ekkor arra is figyelmeztették: ha továbbra is a sürgősségire jár, pszichiátriai betegként fogják kezelni.
A magára hagyott fiatal nő ekkor döntött úgy, hogy a tüneteit beírja a ChatGPT-be. A chatbot több lehetséges betegséget is felsorolt. Ezek között szerepelt a ritkának számító örökletes spasztikus paraplégia (HSP) is. Megosztotta a kapott eredményt a háziorvosával, aki reális lehetőségnek tartotta a felvetést.
A célzott genetikai vizsgálat végül igazolta a mesterséges intelligencia gyanúját.
Phoebe állapota miatt ma már kerekesszéket használ, és fel kellett adnia gyógypedagógusi hivatását. Jelenleg pszichológiát hallgat, mert a jövőben is olyan területen szeretne dolgozni, ahol embereken segíthet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A helyi egészségügyi hatóság sajnálatát fejezte ki az eset miatt. Dr. Rebeccah Tomlinson háziorvos az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a túlterhelt egészségügyi rendszerben az orvosok sem tudhatnak mindent. Szerinte a mesterséges intelligencia kifejezetten hasznos kiindulópont lehet. Ehhez azonban az kell, hogy a betegek az ott kapott információkat utána nyíltan megbeszéljék egy szakemberrel.
Chat GPT Terápia?
Az AI egyre komolyabb szerepet kap a pszichológiai állapotok feltérképezésében és kezelésében. Gépi tanulási módszerek már képesek EEG-adatok alapján elkülöníteni depressziós és egészséges embereket. A beszéd finom árnyalataiból vagy az arckifejezések mikromozdulataiból származó érzelmi információk alapján következtethetünk pszichés zavarokra – olyan adatokra, amelyeket egy ember talán észre sem vesz, de egy algoritmus igen.
Egy korábbi cikkünkben azzal foglalkoztunk, hogy milyen jövője lehet a generatív technológiának a lelki és mentális problémák kezelésében. A kutatások és az általunk megkérdezett szakértő szerint érdemes azért fenntartásokkal kezelni, ezt a lehetőséget. A cikk IDE kattintva olvasható el.
Pénzcentrum kutatás a mesterséges intelligenciáról! Kérlek, segíts a kitöltéseddel!
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








