A Közel-Keleten fokozódó fegyveres konfliktus és a Hormuzi-szoros hajózási válsága súlyos veszélybe sodorhatja a globális félvezetőgyártást.
Internetes csalásra figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): fiktív vámokmánnyal tévesztettek meg egy ügyfelet, akit mintegy 20 millió forinttal károsítottak meg az online térben, áruja soha nem érkezett meg Magyarországra.
A NAV közleménye szerint az egyik igazgatóságukon egy nő jelent meg, hogy átvegye az interneten, külföldről rendelt áruját, de a bemutatott "vámkezelési bizonyítvány" az első pillantásra is gyanúsnak bizonyult: a pénzügyőrök számára a dokumentum formátuma ismeretlen volt, és tartalmából is kitűnt, hogy csalók kreálták.
Mint kiderült a vámokmány teljes egészében fiktív volt: egy nem létező vámszerv nevében, feltűnően rossz magyarsággal, pontatlanul állították ki, a dokumentum sem formailag, sem tartalmilag nem hasonlított a NAV által kibocsátott iratokra.
A közlemény szerint az ilyen esetek azonban megelőzhetők: a csalók által küldött e-mailek, SMS-ek, sőt, a hamis iratok is gyakran árulkodnak magyartalan megfogalmazásukkal, helytelen hivatkozásaikkal.
Ha valaki bizonytalan egy vámfizetési értesítés, felszólítás vagy bármilyen NAV-dokumentum hitelességében, minden esetben érdemes először a NAV hivatalos honlapján tájékozódnia - tették hozzá az MTI-hez eljuttatott közleményben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







