Telefonos átverés és éjszakai lopás bűnöző hacker által telefonhíváson. Férfi kéz egy fekete kesztyűben egy telefonnal sötét háttéren.

Elképesztő hibát vétett a magyar nő: pillanatok alatt több mint 3 millió forintot emeltek le a számlájáról

2026. március 12. 19:04

Telefonos csalók több mint 3,5 millió forintot emeltek le egy tiszaújvárosi nő bankszámlájáról, miután a nő megadta netbanki adatait és egy távoli hozzáférést biztosító programot is telepített. Az ügyben a rendőrség nyomoz.

Telefonos csalás áldozata lett egy tiszaújvárosi nő, akit korábbi befektetésének hozamára hivatkozva kerestek meg ismeretlen elkövetők – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A telefonáló férfi azt állította, hogy a sértett egy korábbi befektetésének nyereségéhez csak akkor juthat hozzá, ha megadja banki felhasználónevét és jelszavát. A nő ugyan tisztában volt azzal, hogy ilyen adatokat nem szabad kiadni, mégis eleget tett a kérésnek.

A csaló ezt követően arra kérte a sértettet, hogy töltsön le egy számítógépes programot is. A távoli hozzáférést biztosító alkalmazás és a megadott banki adatok segítségével az elkövetők hozzáfértek a bankszámlához.

Ez elegendő volt ahhoz, hogy a csalók több mint 3,5 millió forintot emeljenek le a nő számlájáról.

Az ügyben a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság indított nyomozást csalás gyanúja miatt, jelenleg ismeretlen tettes ellen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A rendőrség ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a banki ügyintézők soha nem kérnek telefonon netbanki felhasználónevet, jelszót vagy bankkártyaadatokat. Ha valaki ilyen információkat kér, vagy gyanús tranzakciókra hivatkozik, azonnal meg kell szakítani a hívást.

A hatóság azt javasolja, hogy ilyen esetben mindenki a bank hivatalos telefonszámán érdeklődjön, valóban fennáll-e bármilyen probléma. Emellett fontos, hogy senki ne küldje el bankkártya- vagy netbanki adatait, személyes okmányainak másolatát, és ne töltsön le programokat ismeretlen hívók kérésére.

Az online csalások megelőzéséről további információk érhetők el a KiberPajzs program honlapján.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 18. szombat
Andrea, Ilma
16. hét
Április 18.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?