Grünheide, 2024. március 13.Elon Musk, a Tesla Motors vezérigazgatója a cég németországi, grünheidei gyárában 2024. március 13-án. Nyolc nappal korábban a baloldali szélsõséges Vulkán Csoport megtámadta a gyár áramellátó rendszeré

Kemény gyomrost jelent ez a kutatás Elon Musk-nak: úgy tűnik, mindvégig hazudott a Tesla-vezér?

2025. május 8. 15:45

Egy új tanulmány szerint a Mars felszínén található por komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ami veszélyeztetheti a bolygó kolonizációs terveit - tudósított a glassalmanac.com.

Elon Musk és SpaceX vállalata ambiciózus célt tűzött ki: embereket juttatni a Marsra, amit a vállalatvezető az űrkolonizáció kulcsfontosságú lépésének tart. A Starship űrhajó fejlesztése jelentősen előrehaladt az elmúlt években, így egy marsi bázis létrehozása egyre reálisabbnak tűnik.

Egy 2025. február 12-én a GeoHealth folyóiratban megjelent tanulmány azonban rávilágít egy eddig alulbecsült veszélyre: a marsi porra. A Dél-kaliforniai Egyetem Keck Orvostudományi Iskolájának kutatói szerint ez nem csupán a felszerelésekre jelent veszélyt, hanem az emberi egészségre is.

A rendkívül finom szemcséjű marsi por mérgező lehet az emberek számára. Olyan anyagokat tartalmaz, amelyeket a Földön súlyos betegségekkel, köztük rákkal is összefüggésbe hoznak. A por belélegzése károsíthatja a tüdőt, a veséket, az emésztőrendszert és a pajzsmirigyet is.

A veszélyes anyagok között megtalálható az arzén, kadmium, króm, perklorátok, szilícium-dioxid és egyes vas-oxidok. Bár ezek a Földön is előfordulnak, a Marson sokkal koncentráltabban vannak jelen.

A marsi porszemcsék átlagosan mindössze három mikron méretűek, ami a penészspórákhoz hasonló nagyság. Ez azt jelenti, hogy túl kicsik ahhoz, hogy a szervezet természetes úton kiürítse őket, így mélyen megtelepedhetnek a légutakban, mielőtt a véráramba jutnának. A Mars alacsonyabb gravitációja miatt ráadásul ez a por hosszabb ideig lebeg a levegőben, növelve a belélegzés kockázatát.

A tanulmány szerzői szerint a Mars kolonizációja lehetetlen vállalkozás lehet, bár egy rövid távú emberes küldetés megvalósítható. Ez azonban fejlett védőfelszerelések és rendkívül hatékony belső környezetvédelmi és szűrőrendszerek kifejlesztését igényelné.

Címlapfotó: Filip Singer, MTI/MTVA 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kutatás: a használt okostelefonok fogyasztói megítélése

Az okostelefon ma már nem luxuscikk, hanem a mindennapi élet elengedhetetlen eszköze. Ugyanakkor egy új telefon megvásárlása jelentős kiadást jelenthet a háztartások számára. Az elmúlt években éppen ezért egyre több szó esik az úgynevezett „refurbished”, azaz felújított, illetve az egyszerűen csak használt telefonok piacáról, amely sokak számára reális alternatívát kínálhat az új készülékekkel szemben.

Figyelembe véve ugyanakkor, hogy az online piactereken rengeteg a megbízhatatlan eladó, illetve sok használt-elektronikai szaküzletben csak alig olcsóbbak a készülékek, mintha újonnan vásárolnánk azokat, felmerül a kérédés: valóban érdemes használt, felújított telefont vásárolni?

Vajon mennyire bíznak meg az emberek ezekben az ún. „refurbished” termékekben? Elterjedt megoldásnak számít ez ma Magyarországon? Milyen előítéletek, tapasztalatok, félelmek vagy pozitív élmények kapcsolódnak ehhez a piaci tendenciához? Hogy mindezt kiderítsük, a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem egy független, átfogó, közös kutatást indít. Az alábbiakban arra kérünk, töltsd ki kérdőívünket!

 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 14. szerda
Bonifác
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem