Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói megállapodtak az illegális, valamint a hamis online tartalmak terjedésének hatékony kezelését és az alapvető jogok védelmét a digitális térben védelmező új szabályokról - közölte a két uniós intézmény szombaton.
A digitális szolgáltatásokról szóló törvényről szóló megállapodás a felhasználók számára biztonságosabb és nyitottabb digitális tér létrejöttét, a vállalatok számára egyenlő versenyfeltételeket biztosít - közölték. A törvény célja, hogy megvédje a digitális teret a jogellenes tartalmak terjesztésével szemben, csökkentse a demokratikus folyamatokra és a közbiztonságra negatív hatást gyakorló szolgáltatások megjelenését, a nemi alapú erőszakra, valamint a kiskorúakra gyakorolt káros hatások kockázatát, valamint az olyan tartalmak népszerűsítését, amelyeknek súlyos következményei lehetnek a felhasználók fizikai vagy mentális egészségére.
Az online platformoknak, köztük a közösségi médiának és a piactereknek szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük, illetve intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy felszámolják az illegális tartalmak, áruk és szolgáltatások közzétételét, beleértve a félretájékoztatást is. A médiaszolgáltatóknak információkat kell gyűjteniük és meg kell osztaniuk őket az értékesített termékekről és szolgáltatásokról a megfelelő tájékoztatás céljából.
A kiskorúak számára elérhető platformoknak konkrét intézkedéseket kell hozniuk a gyermekek védelme érdekében, a többi között a nekik célzott hirdetések teljes betiltása révén. A digitális szolgáltatások felhasználóinak jogukban áll majd jogorvoslatot kérni a platformok által elkövetett jogsértések miatt elszenvedett károkért vagy veszteségekért, illetve hatékonyabban ellenőrizhetik személyes adataik felhasználásának módját.
Az Európai Parlament és a tanács által elért politikai megállapodást a két társjogalkotónak hivatalosan is jóvá kell hagynia. Az elfogadást követően a szabályozás az Európai Unió egészében, legkésőbb 2024. január 1-jétől lesz érvényes.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







